megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Komáromi kulcsszerepben

Komáromi kulcsszerepben

A bolgárok legyőzése után ezúttal a litvánokkal találkozott az U21-es válogatott a Bozsik Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, és sok helyzetéből egyet gólra váltott.

⏲ 2022-09-27

A kiöregedő játékosok miatt számos új arcot beépítő Gera Zoltán szövetségi edző ezúttal kezdőként küldte pályára első csapatunk játékosát, Komáromi Györgyöt, aki az előző meccsen nem kapott lehetőséget. A magyar csapat eleinte abszolút dominált, a litvánok alig jöttek át a térfelünkre, támadásban pedig sok szerep jutott „Gyuszinak”, aki aktívan száguldozott a jobb szélen. A 3. percben például máris szépen ívelt Németh fejére, de a csatár célt tévesztett. A 8. percben pedig egy bal oldalról érkező beadásra maga a PAFC-ból delegált támadó érkezett a hosszún, de az ötös sarkáról leadott kapáslövés – ha kevéssel is – a léc fölé szállt.

A 16. percben megint Komáromi adhatott volna gólpasszt, ezúttal szögletből, de Németh és egy másik társ egymást zavarta az ötösön, a fejes végül megint a kapu fölött hagyta el a játékteret. A 38. percben aztán a 16-os sarkáról a labdát befelé tolva lőhetett a szélső, a védő beleért a lapos lövésbe, amely így a kapu mellett pattogott ki szögletre. De még félidő lefújása előtt megint volt egy próbálkozása, akkor egy kipattanót bombázott kapu fölé távolról.

Összességében pontatlan volt a nagy fölényben futballozó magyar csapat, mely 11 kísérletből csak háromszor találta el a kaput.

A folytatásban aztán összejött a gól, egy kapufáról kipattanó lövés után passzolt a kapuba Németh András. Gyurszit átvezényelte Gera a bal oldalra, a mérkőzés viszont már korántsem tartogatott annyi magyar helyzetet. Összességében sokkal jobbak voltunk, de a helyzetkihasználás miatt lehetett némi hiányérzetünk, ahogy arra játékosunk is utalt a meccs után, mivel a találkozót közvetítő M4 Sport épp őt szólaltatta meg.

Sok helyzetünk volt. A helyzetkihasználás lehetett volna jobb, de így is pozitív élmény volt ez a mérkőzés. Mindent elárul, hogy két meccsen nem kaptunk gólt. Szerintem sikerült összeérnie a csapatrészeknek. Nüanszok döntöttek sokszor, az én egyik lövésembe is beleértek, ezért ment mellé. Próbáltam kihozni a maximumot. Sok játékossal most ismerkedtem meg, de kellemes meglepetés volt, jó csapat van kialakulóban. Azokról kell példát venni, aki az U21-es válogatottból felkerültek a nagyválogatottba, például Kerkez Milos, vagy Vancsa Zalán. Nincs lehetetlen, oda kell tennünk magunkat és idővel felkelteni Marco Rossi figyelmét - kommentálta az összecsapást Komáromi. 

Jövőre Eb-selejtezők várnak erre a korosztályra.

U21-es válogatott felkészülési mérkőzés, Budapest, Bozsik Aréna

Magyarország–Litvánia 1–0 (0–0)

Gólszerző: Németh A. (54.)

Senkó – Szabó A., Balogh B., Iyinbor (Csinger, 90+1.) – Komáromi (Kállai K., 75.), Kovács B. (Lehoczky, 61.), Bocskay, Benczenleitner (Kovács M., 61.) – Tóth M. (Kocsis D., 61.), Németh A. (Németh D., 75.), Horváth K. (Katona B., a szünetben). 

(belső fotó: mlsz.hu)
 
Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1