megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet: PAFC–FTC

Meccstörténet: PAFC–FTC

Az eddig lejátszott huszonhárom bajnoki mérkőzésből négyszer sikerült megszereznünk mind a három pontot, döntetlen tízszer született, kilencszer pedig a Fradi örülhetett.

⏲ 2022-10-21

Hornyák Zsolt 2019-es érkezése óta kiegyenlített együttesünk Ferencváros elleni mérlege: vezetőedzőnk vezérletével 2019 nyara óta tízszer ütköztünk meg a zöld-fehérekkel, s mindössze kétszer hagytuk el vesztesen a pályát, ugyanennyiszer győztünk, hat alkalommal pedig döntetlen született a két gárda NB I-es mérkőzésein.

A felvidéki mester első Fradi elleni összecsapásán egyből „rárúgtuk az ajtót” a ferencvárosiakra. Bár három éve augusztusban Sztefan Szpirovszki korai góljával alaposan ránk ijesztett, Sós Bence révén közvetlenül a szünet előtt sikerült egyenlítenünk, hogy aztán a második félidőben alaposan meglepjük a riválist: Josip Knezevic tizenegyesből szerzett vezetést, a csereként beállt Urblík József pedig egy parádés duplával járult hozzá a 4–1-es győzelemhez.

A Fradi jelenlegi szakvezetője, Sztanyiszlav Csercseszov debütáló meccse sem kellemes emlék a zöldeknek, idén januárban 1–0-ra nyertünk. A Pancho Arénában vívott ütközet hőse Joao Nunes volt, a portugál bekk Yoell van Nieff mértani pontosságú szögletéből bólintott Dibusz Dénes kapujába. A nyáron hazájába szerződő luzitán védőnek egyébként a Fradi volt a kedvenc ellenfele, a magyar első osztályban szerzett öt góljából hármat ellenük ért el.

Igencsak színvonalas és fordulatos összecsapást láthatott a nézősereg a két csapat legutóbbi Pancho Aréna-beli meccsén. A 18. percben Anderson Esiti szerzett vezetést a Fradinak, majd a szünet után Ryan Mmaee növelte a zöldek előnyét. A mieink azonban kétgólos hátrányban sem adták fel, és kisvártatva Libor Kozák fejesével, valamint Patrizio Stronati „arcosával” négy perc alatt kiegyenlítettek. A hajrában itt is, ott is adódtak helyzetek, de maradt a 2–2.

A 2022/23-as évadot a franzstadtiak ellen kezdtük: az Üllői úton lejátszott találkozón végig jobban futballoztunk ellenfelünknél, Mohamed Mezghrani ziccert, Artem Favorov tizenegyest rontott, a hajrában jött is a büntetés, mégpedig Kristoffer Zachariassen révén, aki a 90 + 4. percben egy bal oldali beívelés után döntötte el a három pont sorsát a hazaiak javára.

A két együttes 2013-as első találkozásáról szép emlékeink lehetnek, az akkor még toronymagas esélyesnek tartott Ferencvárost ugyanis Benczés Miklós vezetésével, Czvitkovics Péter góljának és Lencse László duplájának köszönhetően 3–1-re vertük a Sóstói Stadionban. Szintén emlékezetes sikert arattunk 2018 októberében, amikor Hegedűs János hatvanméteres(!) szabadrúgásgóljával nyertünk 1–0-ra.

Ami a leggyakoribb kimenetelt illeti, az 1–1 mindent visz – összesen hétszer született ilyen eredmény a két csapat összecsapásain. A Fradi elleni legnagyobb arányú sikerünk a már említett 4–1 volt, míg a zöld-fehérek kétszer mértek ránk súlyos, 4–0-s vereséget – mindkétszer az Üllői úton, ahol döntetlent is mindössze négyszer tudtunk játszani, egyszer Pintér Attilával, háromszor Hornyák Zsolttal a kormánykeréknél.

A párharc legeredményesebb góllövője Böde Dániel, a testes csatár hétszer vette be a kapunkat. Érdekesség, hogy rajta kívül nincs olyan FTC-játékos, aki kettőnél többször lett volna eredményes ellenünk. A mieink részéről Ezekiel Henty, valamint Joao Nunes a legjobb három-három góllal.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0