megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Győztes bajnoki „kezdet”

Győztes bajnoki „kezdet”

Magyarics duplájával múlták felül az U15-ös fiúk a Várda csapatát.

A Várda Labdarúgó Akadémia otthonába látogatott akadémiánk U15-ös csapata, hogy az első fordulóból elhalasztott találkozó pótlásaként mérkőzzön meg a piros-fehérekkel. Nagy örömünkre Magyarics találatával már az első percben vezetést szereztünk, s még mindig csak a mérkőzés elején jártunk, amikor előnyünk – ezúttal is Magyaricsnak hála – megduplázódott. Minthogy az összecsapás végéig megőriztük kétgólos fórunkat, három ponttal vághattunk neki a hazaútnak.

„Nehéz mérkőzést játszottunk egy nagyon agresszív ellenféllel – mondta Lednitzky András vezetőedző. – Olyan ingereket kaptak a fiúk, amelyeket nem árt megtapasztalniuk. Biztosan a fejlődésüket szolgálják majd a most megszerzett tapasztalatok.”

U15, kiemelt csoport, 1. forduló (elhalasztott mérkőzés pótlása)

Várda Labdarúgó Akadémia – Puskás Akadémia 0–2 (0–2)

G.: Magyarics (1., 10.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1