megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nehéz, de szép feladat a hírös városban

Nehéz, de szép feladat a hírös városban

Háromgólos győzelmet kellene aratnunk ahhoz Kecskeméten, hogy letaszítsuk a dobogó harmadik fokáról keddi házigazdáinkat.

⏲ 2022-11-07

Nem a legjobb passzban vág neki a kedd este nyolckor kezdődő találkozónak a két gárda: az elmúlt hétvégén egyik együttes sem szerzett pontot, a mieink három, a kecskemétiek két meccse ne érezték a győzelem ízét. A pontszerzéshez időben Hornyák Zsolt legényei álltak közelebb szombaton, ugyanis a vereséget jelentő gólt a kisvárdai Mario Ilievszki a második félidő hosszabbításában szerezte, míg a mezőkövesdi Dino Besirovic már az első félidőben kialakította a 2–1-es végeredményt.

A Kisvárda Pancho Aréna-beli sikere egyben azt is jelentette, hogy a szabolcsiak mind a KTE-t, mind pedig minket megelőztek, így a csapatok jelenleg a 3. és a 4. helyet foglalják el. Keddi vendéglátóink eddigi 14 találkozójukon 24 pontot szorgoskodtak össze, ami újoncként több mint megsüvegelendő – jelenleg pont dupla annyi egységgel rendelkeznek, mint a másodosztályt az előző idényben toronymagasan megnyerő, pillanatnyilag azonban az utolsó helyen szerénykedő Vasas… Fiaink mérlege 5 győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség, ami 21 pontot ér; ha nyerünk, utolérjük házigazdáinkat – hogy megelőzzük-e, az a gólkülönbség függvénye.

A statisztikák alapján a védekezés mindkét gárdának erős oldala, a Kecskemét 15-ször, mi 16-szor kapituláltunk, ami a Ferencváros mögött a második, illetve harmadik legkevesebb az egész mezőnyben. Rúgott gólok tekintetében a lilák állnak jobban, ők 22-szer, mi 19-szer mattoltuk az ellenfeleket – könnyen kiszámítható, hogy az előzéshez minimum háromgólos győzelemre lenne szükségünk. Ami a két alakulat gólvadászait illeti, mindkét oldalon 5-5 találatot ért el a legeredményesebb játékos: a Bács-Kiskun megyeieknél Katona Bálint, nálunk Sahab Zahedi szomorította ennyiszer a kapusokat.

Nem kellene sok papírt pazarolnia annak, aki meg akarná énekelni a PAFC–Kecskemét mérkőzések históriáját, a fiúk ugyanis mindössze ötször feszültek egymásnak az első osztályban. A mérleg, ha csak hajszálnyit is, de nekünk kedvez, mi egy 2–1-es, illetve 4–0-s sikert mondhatunk magunkénak két döntetlen és egy lila-fehér siker mellett. A legutóbbi összecsapás az ikszek számát szaporította: az augusztus 19-én a Pancho Arénában játszott meccsen Szuhodovszky Soma 4. percben lőtt bombagóljával a vendégek szereztek vezetést, és sokáig úgy tűnt, el is hozza a három pontot az újonc, ám a végén Skribek Alen beadásába a kecskeméti Szabó Alex szó szerint belefutott, s a saját kapujába segítette a labdát, kialakítva ezzel az 1–1-es végeredményt. Reméljük, a keddi meccsen kapott gólok tekintetében kevesebbet, rúgottakból pedig többet jegyezhetünk fel a mi oldalunkon…

OTP Bank Liga, 15. forduló

Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC

Kecskemét, Széktói Stadion, 2022. november 8., 20.00.

Tv.: M4 Sport

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3