megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
NB III: Két másodperccel a vége előtt veszett el két pont

Második csapatunk végig jobban játszott a Budaörsnél, de a hosszabbítás végén egy szögletből a vendégek egyenlíteni tudtak.

NBIII.

⏲ 2022-11-27

Utolsó előtti mérkőzésüket játszották Nagy Ádám tanítványai a téli pihenő előtt. Az ellenfél a kilencedik helyezett Budaörs csapata volt. Az első negyedórát a tapogatózás jellemezte, nehezen jutottak be a csapatok a másik büntetőterületére. Az első komolyabb helyzetre a 25. percig kellett várni, akkor Bakos Szabolcs 18 méteres szabadrúgása zúgott el a bal felső sarok közelében. Az első játékrész második felében kijött az egyre jobban beszoruló Budaörs, de helyzeteket nem tudtak kidolgozni a vendégek. A fordulás előtti percek aztán ismét a mieink voltak, Gruber Zsombor révén több veszélyes elfutásunk is volt, de az első gólra az 51. percig kellett várni. Ismét Gruber volt az előkészítő, válogatott tehetségünk bal oldalról tört be a tizenhatosra, a védő próbálta kiszorítani, de 10 méterről lőtt, a kapus bravúrral védett, ám a labda éppen a másik oldalon érkező Jevhenyij Kicsun elé pattant, aki közelről nem hibázott. (1–0) A gól meghozta az étvágyunkat, a Budaörs pedig kereste korábbi önmagát, de mi dolgoztuk ki a helyzeteket, majdnemhogy futószalagon. Vizler, Gruber és Bakti is megduplázhatta volna az előnyt és erre - mint utóbb kiderült - nagy szükség is lett volna. A bíró a 90. percben három perc hosszabbítást jelzett. A Budaörs a 93. percben jobbról végezhetett el szögletet, amit védőink az alapvonalon túlra csúsztattak. Tíz másodperc volt hátra, jött a következő sarokrúgás, ezúttal baloldalról, középen Szamosi emelkedett jól és 4-5 méterről a kapu közepébe fejelt. 92:58 állt a kijelzőn, amikor a gól született... (1–1) Maradjunk a pozitívumoknál, a mérkőzés utolsó harmadában két fiatal tehetséget is "mély vízbe dobott" a szakmai stáb, Ásványi Domonkos és Umathum Ádám, az U17-es válogatott két alapembere is bemutatkozhatott a felnőttek között és bizony nem vallottak szégyent. 

Nagy Ádám vezetőedző: Egy agyonnyert mérkőzést mentett döntetlenre az ellenfelünk a lefújás előtti másodpercekben, egy olyan találkozón, ahol az egyik legjobb csapatjátékkal rukkoltunk elő, több kiváló egyéni teljesítményt is felsorolhatnék. Látva a mai meccset, megerősödött bennem az az érzés, hogy a szakmai stábunk jó munkát végez. Külön öröm, hogy két nagyon fiatal játékos is debütálhatott a felnőtt bajnokságban. Az ilyen csalódások is a tanulási folyamat részét képezik, nagyon várjuk a Csorna elleni utolsó idei meccset, mindenképpen szeretnénk győzelemmel pihenőre vonulni.

KÉPGALÉRIA ITT

NB III. Nyugati csoport, 19. forduló

2022.11.27. Puskás Akadémia, IV-es pálya

Puskás Akadémia FC II – Budaörs 1–1 (0–0)

Vezette: Juhász Bálint 

Sárga lap: Bakos (32.)

Gól: Kicsun (51.), ill. Szamosi (93.)

Puskás Akadémia FC II.: Pécsi, Major, Fodor, Babós, Makara, Bakos, Kicsun, Bakti, Dusinszki, Makara, Gruber

Csereként pályára lépett: Ásványi, Umathum, Kern, Jablonszkij, Magasföldi

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Debrecen

VS

május 18. | 17:45 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC (női NB I) – rájátszás (1.)  2–1
Puskás Akadémia U17–KRC Genk  1–0
Rangers FC–Puskás Akadémia U17  3-2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  1–4
Puskás Akadémia U15 - Várda Labdarúgó Akadémia  1–0
Astra-HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
Puskás Akadémia U19–DVSC  2–2
MTK Budapest–Puskás Akadémia Leány U19  2–4