megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
U16, U14: Egy lépés előre és egy meghiúsult trónfosztás

Varga Zsombor és társai meggyőző játékkal verték a Győrt a mély talajú pályán, így átvették a vezetést a tabellán, Deák Zsolték ezúttal nem tudtak túljárni a listavezető eszén. 

Utánpótlás

#U16 #KissMarton #SomogyiAdam

⏲ 2022-11-30

U16-os csapatunk gólzáporos meccsekkel kezdte a szezont, aztán az elmaradt találkozók megfogták a lendületünket és ez az eredményeken is meglátszott. Most végre ismét két góllal sikerült nyerni (lehetett volna többel is, azonban csatárunk, Artem Tiscsuk most el volt átkozva), de mindenképpen örömteli, hogy a srácok higgadt játékkal hozták a meccset, miután túlvészelték az ETO első félidőben tett próbálkozásait. Az első góltól kezdve aztán nem volt kérdés, hogy megérdemelten nyerünk. Szombaton pótoljuk az utolsó meccset, és jobb gólkülönbségünknek köszönhetően már a döntetlen is elég lenne az őszi elsőséghez, bár nyilván nem ez lebeg majd a szemünk előtt, hanem minden kétséget kizáróan szeretnénk visszajutni az élre.

U16-os bajnokság, 5. forduló (elhalasztott mérkőzés)

Puskás Akadémia–ETO FC Győr 2–0 (2–0)

Gól: Varga, Lukács

Bozó – Kenéz, Szűcs, Pál, Vitályos – Somogyi, Varga – Tóth O., Lukács, Shnaider – Tiscsuk

Csereként pályára lépett:

Gamauf, Nagy G., Hegyi, Zahorán, Lovász

U14-es bajnokság, 13. forduló

2022.11.30., Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

DVSC – Puskás Akadémia 1–0 (0–0)

Vezette: Kiss Attila

Gól: Varga (79.)

Puskás Akadémia: Balogh, Ádám, Schneider, Görög, Somogyi, Erdei, Moldován, Sebestyén, Németh-Hám, Serbin, Finta

Csereként pályára lépett: Papp, Ölbei, Bankó, Somfalvi, Hódi, Boda

Deák Zsolt vezetőedző: Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, valamivel többet birtokoltuk a labdát, azonban kevés helyzetet tudtunk kialakítani, ellenfelünk nagyon fegyelmezett volt védekezésben, jól szűkítették a területet, így kevés helyünk és időnk volt támadások vezetésére. A második félidőben visszaesett a játékunk, ellenfelünk teljesen benyomott bennünket a kapunk elé, labdaszerzés után kapkodtunk, rossz döntéseket hoztunk, emiatt csak rövid ideig tudtuk megtartani a labdát. Rossz érzés egy utolsó percben kapott góllal kikapni, ettől függetlenül úgy érzem, hogy mindent megtettek a gyerekek a jó teljesítmény elérése érdekében. Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez, mi pedig jövő héten megpróbálunk javítani és szépen zárni az őszi szezont.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1