megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Spanyolországban a csapat!

Spanyolországban a csapat!

Megérkezett NB I-es együttesünk a tizenkét napos edzőtábor helyszínére, a dél-spanyolországi Esteponába.

⏲ 2023-01-08

Reggel kilenc óra tájban jó pár „egyenruhást” fedezhettek fel a Liszt Ferenc repülőtéren várakozók: első osztályú gárdánk játékosai és stábtagjai ekkor érkeztek meg a ferihegyi légikikötőbe, hogy aztán két órával később megkezdjék útjukat Spanyolország felé. Fiaink a gépen ismerősöket is üdvözölhettek, a másodosztályú Diósgyőr labdarúgói ugyanis szintén ott voltak a fedélzeten. A nagyjából három és fél órás út végén Málagában landolt a csapat, ahonnan az esteponai szállásig hátralévő utat busszal tették meg Spandler Csabáék.

Az edzőtáborban holnap két tréninggel kezdődik meg a munka srácok számára, akik három felkészülési mérkőzésen tesztelhetik magukat: január 11-én a svájci éllovas Young Boys, 15-én a német másodosztályú Karlsruhe, 19-én pedig a cseh élvonalbeli Jablonec lesz az ellenfél. Együttesünk január 20-án repül vissza Magyarországra, s 29-én 13 órakor a Mezőkövesd elleni idegenbeli összecsapással kezdi meg a tavaszi szezont.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1