megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Szép tavaszban reménykedve

Szép tavaszban reménykedve

Megkezdte a munkát az U19-es korosztály, legidősebb akadémistáink fizikai felmérésen vettek részt kedd délelőtt.

A meglehetősen hosszúra nyúlt téli vakáció végeztével sorra állnak munkába utánpótláscsapataink. A kötelező orvosi vizsgálatokat letudva U19-eseink kedden fizikai felméréseken vettek részt, s hamarosan megkezdik az edzéseket is. Körtvélyesi István tanítványai az őszi szezont a negyedik helyen zárták, de a vezetőedző szerint minden remény megvan arra, hogy tavasszal feljebb kapaszkodjanak a tabellán.

„Nagyon jól indultunk ősszel, szépen fel tudtuk építeni a csapatjátékot, ez annak is köszönhető volt, hogy volt egy olyan időszak, amikor nagyobb létszámmal tudtunk edzeni – ez a mérkőzéseken nyújtott produktumot is pozitívan befolyásolta, egy darabig vezettük is a bajnokságot. A szezon vége felé a sok sérülés és a fáradtság rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, volt pár olyan mérkőzés, amelyeken a játékosok a rutintalanság, illetve az említett okok miatt nem tudtak úgy produkálni, mint a szezon első felében. Voltak olyan meccseink, amelyeket kiengedtünk a kezünkből, így, bár sokáig ott voltunk az első három helyen, az utolsó fordulóban lecsúsztunk a dobogóról – adott rövid értékelést a bajnoki évad első feléről Körtvélyesi István, aki az idény második felére kitűzött célokról is beszélt. – Mindazonáltal úgy vélem, nem kell aggódnunk emiatt, mert ha a hátralévő időszakban hasonló teljesítményt tudunk nyújtani, mint az ősz nagy részében, akkor biztosan nagyon jó eredményt érhetünk el. Tapasztalataim alapján a tavasz mindig jobb, mert az ősszel megtanultak, gyakoroltak ekkorra rögzülnek. A játékosok is fejlődnek, erősödnek, még jobban megérnek – ezen a területen is biztosan előre fogunk lépni. Azt, hogy ez számszerűen milyen eredményt hoz, majd az élet eldönti. Az ősz folyamán a legfontosabb kitűzött cél a támadójáték fejlesztése volt, sok gólt akartunk szerezni, ez sikerült is. A bajnokságban miénk volt a második legtöbb találat, de nagyon sokat kaptunk is. A videoelemző kollégával visszanéztük az összes kapott gólt, és arra jutottunk, hogy nem a szervezettség hiánya miatt kaptuk őket, hanem egyéni hibák következményeképpen. Ezért döntöttünk úgy, hogy a tavasz folyamán az egyéni védekezésre, illetve a csapatrészeken belüli egyéni védekezésre fogunk komoly hangsúlyt fektetni, és igyekszünk a kapott gólok mennyiségét olyan arányba hozni a rúgottakéval, hogy az jól is nézzen ki. Magyarán szólva: még több gólt szeretnénk szerezni, a kapott találatok számát pedig megpróbáljuk teljesen leredukálni.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Fehérvár VS PUSKÁS

VS

december 2. | 15:30 | Sóstói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1
Puskás Akadémia U15–Ferencváros  1–3
Puskás Akadémia U17 - Paksi FC  4–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  6–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–0