
Újra akcióban
E-sportosaink idén – egyedüliként Magyarországon – az első és másodosztályú bajnokságban is indítottak csapatot. A Hungarian Pro Club League 13. szezonjában az első két forduló alapján az élre is tudtak állni.
⏲ 2023-01-23
Január 15-én kezdetét vette a HPCL legújabb szezonja a PS5 konzolon vívott, 11 a 11 elleni FIFA-bajnokságban, a rajt előtt pedig újra a bajnoki cím megszerzését tűztük ki célul. Külön öröm az egész Puskás Akadémia E-sport szakosztály számára, hogy sikerült a HPCL II. osztályában is elindulni, így jelen pillanatban egyedül mi rendelkezünk második számú csapattal is. Mivel a csapatok közötti le- és feljátszás lehetősége adott, így egy jól teljesítő játékos szezon közben akár az első számú csapatban is bemutatkozhat majd, ezzel is erősítve az utánpótlást.
Január 22-vel lezajlott a második forduló is. Csapatunk 4 mérkőzés után 12 ponttal, 16 rúgott és 0 kapott góllal, kétpontos előnnyel máris a tabella élére állt.
A bajnokság utolsó fordulóját április 2-án vasárnap rendezik, addig minden vasárnap mérkőzést vív majd a Puskás Akadémia E-sport csapata, melyeket figyelemmel is követhettek EZEN A LINKEN.
