megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Győzelem az akadémiák csatájában

Győzelem az akadémiák csatájában

NB III-as csapatunk az első hazai bajnokit is a hajrában nyerte meg, akkor sikerült végre feltörni az ETO védelmét. 

⏲ 2023-02-19

Az eső elállt a meccs kezdetére, még a nap is kisütött, cserébe viszont megjött a cúg, alaposan feladva a leckét a csapatoknak. 

A meccs sokáig egy ikszes szkanderozáshoz hasonlított, bár az első félidőben kétszer is verve volt az ellenfél kapusa. A bal szélről érkező beadások többször is ziccerhez vezettek, ám a centerben érkezők nem tudtak élni a lehtőséggel, Magasföldi kapufát rúgott ballal, Noel pedig fölé vágta a labdát. 

A második félidőben a Pécsi-kesztyűknek is csatasorba kellett állniuk egy vendég helyzetnél, majd ifjú kapusunk lábbal is védett egy éles szögből, de tisztán kivitelezett lövést. Mindkét csapat megdöngette a keresztlécet a második félidőben, mi ráadásul kétszer is, az egyik esetnél pedig a szabadrúgáshoz előrehúzódó Babós Levente bebólintotta a kipattanót. Ezután az ETO is mindent megtett, de a legvégén Vizler a Juricictől kapott pazar kiugratást gólra is váltotta, eldöntve a mérkőzést. Kettőből kettő a 2023-as év bajnoki statisztikája, ezzel tovább tapadunk a dobogósokhoz. Ezt a meccset szinte kimaxoltuk, az első félidőben kellett volna egy helyzetet gólra váltani, hogy hibátlan meccset hozzunk le. A három pont birtokában ez azonban már nem számít.

NB III, nyugati csoport, 22. forduló

Puskás Akadémia FC II–ETO Akadémia 2–0 (0–0)

G: Babós (75.), Vizler (90+2.)

Sárga lap: Vajda

PAFC II:

Pécsi – Makara, Vajda, Babós, Fodor – Bakos, Juricic – Noel, Dusinszki, Vizler – Magasföldi

Csereként pályára lépett: Vékony

Összefoglaló:

Összefoglaló a nyugati csoport 22. fordulójában vívott mérkőzésről.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0