megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Parádés játék, pazar gólok – kiütöttük az Újpestet!

Egygólos első félidei vezetés után 5–1-re vertük az Újpest FC-t az OTP Bank Liga 24. fordulójában.

Első csapat

⏲ 2023-03-19

Két helyen változtatott a Ferencváros elleni győztes kezdőcsapaton Hornyák Zsolt az Újpesttel vívott találkozót megelőzően, Komáromi György és Jakov Puljic ugyanis eltiltás miatt nem léphetett pályára, az ő helyükre Corbu Marius, illetve Lamin Colley került. A találkozó előtt Tóth Balázs klubigazgató köszöntötte Yoell van Nieffet, aki a múlt héten, az Üllői úton szerepelt századik alkalommal az NB I-ben.

Spandler Csabáék nem bízták a véletlenre a dolgot, a mérkőzés legelejétől kezdve a kezükbe vették az irányítást, s már a 10. percben zörgött a lila-fehérek hálója. Ekkor Colley kényszerítőzött Levivel az újpesti tizenhatoson belül, a visszakapott labdával a gambiai lefordult két emberről, az öt és feles sarkától középre passzolt, a hosszún Corbu Marius érkezett, és két és fél méterről a kapuba terelte a labdát (1–0).

A gólt után is az történt a pályán, amit mi akartunk, és 24. percben kis híján megdupláztuk az előnyünket. Ekkor Gruber Zsombor kapott remek labdát Levitől, lövése megpattant a két bevetődő vendégvédő egyikén, ezzel majdnem megtréfálta Djordje Nikolics kapust, akinek hatalmas bravúrra volt szüksége a hárításhoz. De jóformán még fel sem lélegezhetett a lilák hálóőre, máris dolga akadt, egy minutummal később ugyanis egy szóló végén Colley célozta meg a rövid sarkot – legnagyobb bánatunkra a szerb portás erre is odaért.

Több mint fél óra telt el, mire a lila-fehérek először veszélyt jelentettek a kapunkra, igaz ekkor nagy sanszot alakítottak ki: Ognjen Mudrinszki tologatta a labdát, majd jó húszról lövésre vállalkozott, Markek Tamás védett, a kipattanót Branko Pauljevics az oldalhálóba lőtte. A 40. percben jött a válasz: Karlo Bartolec nyomult előre a jobb oldalon, beadását a hatalmas kedvvel játszó Colley Corbu elé sarkazta, aki jobbal a hosszúba tekert volna, de Nikolics ismét nagyot védett.

Szünet után az Újpesté volt az első két lehetőség, a 48. percben Csoboth Kevin bal oldali szólója után kellett hárítania Markeknek, majd Mudrinszki lőtt tizenhat méterről a kapunk mellé. A mi oldalunkon negyedórát kellett várni az első helyzetre: a csereként beállt Luciano Slagveer mentett meg becsúszva egy labdát, épp Karlo Bartolec elé továbbítva, aki szemben a kapuval tisztán lőhetett, de Nikolics könyedén hárítani tudott. A 63. percben aztán már nem volt pardon: Levi és Colley kényszerítőzött a vendégek kapuja előtt, a svéd lövését a lilák kapusa még ki tudta tolni, de a kipattanót Colley a hálóba passzolta (2–0) – ez volt a gambiai fiú első gólja az NB I-ben.

Az első élvonalbeli Colley-találat jó sokat váratott magára, a második azonban mindössze négy percet: az addig is tarthatatlan kilences Bartolec jobbról érkező beadására tökéletes ütemben emelkedett, és hét méterről felhőfejessel vette be Nikolics kapuját (3–0). Ezzel a mérkőzés el is dőlt, de Puskás-shownak még nem volt vége: a 74. percben Gruber Zsombor tört előre középen, lövése a kapufáról kipattant, pont az érkező Slagveer elé, aki az üres kapuba továbbított (4–0).

A 83. percben aztán Vincent Onovo passzából Varga György egy tizenöt méteres bombával szépíteni tudott (4–1), de mi már ezt aligha bántuk, főleg, mivel hosszú idő után bajnoki meccsen is viszontláthattuk a pályán csapatkapitányunkat, Szolnoki Rolandot, aki a szenzációs meccset játszó Colleyt váltotta. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt pazar támadás végén szereztük meg ötödik gólunkat: Levi indult meg középen, remek passzal hozta helyzetbe Slagveert, aki már maga is betalálhatott volna, de önzetlenül Sahab Zahedi elé tálalt – az iráninak már nem volt nehéz dolga (5–1) – az idény eddigi legjobb hazai produkciójával ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk.

OTP Bank Liga, 24. forduló

Puskás Akadémia FC–Újpest FC 5–1 (1–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2023. március 19.

Vezette: Vad II (Albert I., Belicza)

Gól: Corbu (10.), Colley (62., 68.), Slagveer (74.), Zahedi (89.), ill. Varga Gy. (83.)

Sárga lap: Favorov (33.), Baluta (88.), ill. Andzulasz (65.)

PAFC: Markek – Bartolec, Golla, Spandler, Ormonde-Ottewill – Levi, Favorov (Van Nieff, 75.), Plsek (Baluta, 83.), Corbu (Slagveer, 57.) –Colley (Szolnoki, 83.), Gruber (Zahedi, 75.).

Újpest: Nikolics – Pauljevics, Hall, Andzulasz, Kastrati (Boumal, 61.) – Jakobi, Mörschel (Onovo, 46.), Szabó B., Mack (Croizet, 61.) – Csoboth (Vargy Gy., 77.), Mudrinszki (Ambrose, 77.).

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Debrecen

VS

május 18. | 17:45 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Budaörs  1–1
MTK Budapest – Puskás Akadémia FC (női NB I) – rájátszás (1.)  2–1
Puskás Akadémia U17–KRC Genk  1–0
Rangers FC–Puskás Akadémia U17  3-2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  1–4
Puskás Akadémia U15 - Várda Labdarúgó Akadémia  1–0
Astra-HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
Puskás Akadémia U19–DVSC  2–2