megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Visszatértek a győzelmi ösvényre

Visszatértek a győzelmi ösvényre

NB III-as csapatunk három góllal verte itthon a Teskándot.

⏲ 2023-03-26

Az első félidőben még nem tudtunk mit kezdeni a jól futballozó vendégekkel, kissé tompák voltunk, de azért Magasföldinek és Vizlernek így is akadt helyzete, utóbbinak kettő is, de kétszer a kapus védett, egyszer fölé szállt a lövés. A végén Gazdag Mersének is akadt védenivalója, szóval összességében a félidei döntetlen nem tűnt meglepő eredménynek.

A folytatás már sokkal jobban alakult, a fordulás után három perccel ugyanis megszereztük a vezetést. Vizler lövését még védte a teskándi kapus, a túloldalon viszont Magasföldi bő tíz méterről ballal a kapuba vágta a kipattanót. Kapitányunk ezzel már 20 gólnál jár (!). Bakos Szabolcsot a szólója után a büntetőterületen belül csak buktatással tudták megállítani. 11-es! A labda mögé Kern Martin állt, az idei első NB III-as meccsét játsszó, a 17. születésnapját nemrég betöltő tizesünk nagyon magabiztos volt (2–0). A végén még több helyzetünk volt, ekkorra megtörtük a vendégek ellenállását. A végén Martin adott egy gólpasszt is Piscsurnak, aki ezzel beállította a végeredményt.

NB III, nyugati csoport, 27. forduló

Puskás Akadémia FC II–Technoroll Teskánd KSE 3–0 (0–0)

Gól: Magasföldi (48.), Kern (büntetőből, 63.), Piscsur (91.)

Sárga lap: Fodor, Markgráf

Gazdag – Makara, Vajda, Fodor, Markgráf – Noel, Bakos, Kern, Vizler – Magasföldi, Vékony 

Csereként pályára lépett: Juricic, Jablonszkij, Szabari, Piscsur, Koch

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0