megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A hétből négy gólt a mieink szállítottak

Sinka Napsugár és Nagy Nikolett is duplázott – hétgólos diadalt aratott a női U17-es válogatott az északmacedónok fölött az Eb-selejtezőben.

Gólparádéval zárta az Európa-bajnoki selejtezőt a női U17-es nemzeti csapat, amely hét találattal múlta felül Észak-Macedónia korosztályos válogatottját a Portugáliában megrendezett küzdelemsorozatban. Öt játékos szállította a hét gólt, négyet két puskásos lőtt: Sinka Napsugár és Nagy Nikolett egyaránt kétszer talált be az északmacedón kapuba. Az öt meghívott Puskás-növendék közül Sinka Napsugár mellett Harmat Sára is végigjátszotta a találkozót, Nagy Nikolett a 74. percben Szarvas Sárát váltotta, a kapus Kispetik Alexandra pedig ezúttal a cserék között állt készenlétben.

Az Eb-selejtező első mérkőzésén hazánk U17-es leányválogatottja 4–0-s vereséget szenvedett a jóval rutinosabb házigazda portugáloktól. A második mérkőzésen egy másik topcsapattal találtuk szembe magunkat – a németektől 5–2-re kikaptunk, s annak tudatában vártuk a harmadik és egyben utolsó összecsapást, hogy a csoport harmadik helyéhez – és az A ligában maradáshoz – már egy döntetlen is elegendő. Miközben mi az északmacedónok ellen parádéztunk, a portugálok és a németek 2–2-es ikszet játszottak, s bár minkét csapat egyaránt hét pontot gyűjtött, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően – a lengyelek, az angolok, a svájciak, a franciák, a spanyolok és a svédek mellett – a németek kvalifikálták magukat a májusi, észtországi kontinensviadalra, a magyarok pedig az északmacedónok elleni sikernek hála megőrizték A divíziós tagságukat.

Női U17-es Európa-bajnoki selejtező, 3. mérkőzés

2023. március 29., Real Sport Club, Queluz (Portugália)

Észak-Macedónia–Magyarország 0–7 (0–3)

Gól: Murár (33.), Kágyi (35.), Sinka (40., 79.), Acsádi (57.), Nagy N. (83., 95.)

Összeállítás: Ascher – Vincze, Acsádi (Bozsik, 62.), Harmat, Vas – Gégény (Nyul, 46.), Kern (Novák, 62.), Kágyi (Koszo, 62.), Szarvas (Nagy N., 74.) – Sinka, Murár

(Képek: mlsz.hu, a Puskás Akadémia archívuma)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Fehérvár VS PUSKÁS

VS

december 2. | 15:30 | Sóstói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1
Puskás Akadémia U15–Ferencváros  1–3
Puskás Akadémia U17 - Paksi FC  4–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  6–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–0