megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Csakis a győzelem számít

Csakis a győzelem számít

Legszívesebben kiugrott volna a bőréből első bajnoki találatai után Lamin Colley, aki beszélgetésünkben kijelentette: az Újpest felett aratott fölényes győzelem már történelem, de hisz abban, hogy a Kisvárda vendégeként hasonlóan jó teljesítménnyel rukkolunk elő.

⏲ 2023-03-31

Tarthatatlan volt az Újpest ellen 5–1-re megnyert bajnokin Lamin Colley, aki klasszisteljesítményt nyújtva gyakorlatilag azt csinált a lila-fehér védelemmel, amit akart – a parádénak két gól és egy gólpassz lett az eredménye. Az NB I-ben első és második találatát szerző csatárt végül lecserélte Hornyák Zsolt vezetőedző, de feltehetően leginkább azért, hogy más is lehetőséget kapjon a remekül sikerült találkozón.

– Nagyon-nagyon örültem mind a saját teljesítményemnek, mind pedig a csapaténak – idézte fel érzéseit a huszonkilenc éves gambiai támadó. – Úgy éreztem, kijött a rengeteg gyakorlás eredménye, tényleg pazarul fociztunk, és ami még fontosabb: nyertünk. Nem fogok hazudni, elképesztően boldog voltam, hogy egyből kétszer is betaláltam, hiszen játékosként, főleg csatárként az ember gólt, gólokat akar szerezni. Esetemben sokáig kellett várni az első találatra, ettől csak még nagyobb lett az örömöm, amikor végre eljött a pillanat.

Ez volt a legjobb meccsed a Puskás Akadémia színeiben?

– Igen, egészen biztos, bár azt hiszem, az Újpest ellen látott produkciónál is több van bennem. Szép volt, jó volt, de már a következő mérkőzésre koncentrálok, ott szeretnék a lehető legjobban futballozni.

Tavaly nyáron érkeztél a csapathoz, túl vagy a „beszoktatáson”. Hogy érzed magad nálunk?

– Nyolc hónapja vagyok itt, és úgy vélem, megtaláltam a számításomat. Sikerült beilleszkednem, alkalmazkodnom a csapat játékstílusához, és mindenkivel remekül kijövök, úgy a játékostársakkal, mint a szakmai stáb tagjaival. Összességében azt mondhatom, boldog vagyok Magyarországon, jól érzem magam a Puskás Akadémiánál.

Szombaton a Kisvárda elleni idegenbeli mérkőzés következik. Jelenleg három pont a különbség a javunkra, ha nyerünk, leszakíthatjuk őket. Hogyan látod az esélyeket?

– Vérbeli rangadó lesz, mert a Várda az egyik riválisunk a dobogóért folytatott harcban, de most minden meccs létfontosságú, hiszen nagyon sűrű az élmezőny. Jó közösség vagyunk, remek egyéni képességű játékosokkal, ezért minden összecsapásnak úgy futhatunk neki, hogy nyerni akarunk. Hiszek a csapatban, hiszek abban, hogy együtt nagy dolgokra vagyunk képesek. Persze tudjuk, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés, de csak a győzelemre szabad koncentrálnunk, és őszintén hiszem, hogy nyerünk is szombat délután.

Mit szólsz ahhoz, hogy a várdaiakat az a Milos Kruscsics készíti fel, aki legutóbb még az Újpest trénereként meccselt ellenünk?

– Hallottam a dologról, szóba került köztünk az öltözőben. Jó formában vagyunk, nagyon együtt van a csapat, remélem, megint megnehezítjük a dolgát, és megszerezzük a három pontot.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2