Iksz a lengyelek ellen
Gól nélküli döntetlennel zárta első összecsapását a Négy Nemzet Tornáján a magyar U15-ös válogatott.
⏲ 2023-04-04
A lengyelek ellen kezdett a telki Négy Nemzet Tornáján a magyar válogatott, két akadémistánk, Balog Kristóf és Magyarics Erik is a kezdőcsapatban kapott helyet. A hűvös, szeles időben vívott találkozót sokkal inkább a nagy küzdelem, az egy az egy elleni párharcok jellemezték, mint a kreatív futball – ennek köszönhetően az első félidőben nem sorjáztak a helyzetek, a kevés lehetőség is inkább a labdabirtoklási fölényben lévő vendégcsapat előtt adódott.
A meccs képe a második játékrészben sem igen változott, leginkább a mi térfelünkön folyt a játék, de a magyar csapat szervezett védekezésének köszönhetően a piros mezes látogatók nem tudtak igazi ziccereket kialakítani. A mieink kontrákból csak elvétve tudtak veszélyt teremteni a lengyel kapu előtt, így gól nélküli döntetlennel ért véget az összecsapás, amelyen Balog hetven, Magyarics hatvan percet játszott. U15-ös nemzeti csapatunk holnap a finnek, pénteken a szlovákok korosztályos legjobbjai ellen lép pályára.
Négy Nemzet Tornája (U15)
Magyarország–Lengyelország 0–0