Kinek köszönheted, hogy labdarúgó lettél?

– Leginkább a dédnagypapám volt, aki a futball irányába terelgetett. Kiskoromban nagyon sokat vigyáztak rám a dédszüleim, velük mentem minden hétvégén a falusi meccsekre, s ez nagy hatással volt rám. De mondhatom, hogy a családomat mindig is áthatotta a labdarúgás iránti szeretet, apukám is focizott – erős hobbiszinten. Ő vitt el először a mai St. Mihály elődjéhez, a Szegedi AK-hoz, ott kezdtem rúgni a labdát hét-nyolcéves koromban.

A kolléganőidhez hasonlóan a fiúkkal együtt?

– Azok közül, akikkel a női futballban találkoztam, szinte mindenki focizott együtt a fiúkkal, én viszont soha. Amikor Szegeden végeztem az általános iskolával, az ETO-hoz kerültem. Nagyon megtetszett az akadémiai lét, öt és fél évig voltam Győrben, és mind labdarúgóként, mind pedig a személyiségem szempontjából nagyon nagy hatással volt rám az ott töltött időszak.

Ha már a személyiségnél tartunk: véleményed szerint mi kell ahhoz, hogy jó sportoló váljék az emberből?

– Sokféle erős személyiségjeggyel lehet érvényesülni, az én fő erényem talán az, hogy mindig nyerni akarok. Teljesen mindegy volt, hogy kivel, hol, milyen körülmények közt játszunk, én mindig győztes akarok lenni. Nálam mindig is ez dominált, és azért néha nehézséget is okoz, mert még irreális cél esetén is elvárom magamtól a sikert.

S ha nem nyersz?

– Nehezen élem meg, de azt hiszem, ezen a téren is fejlődtem.

Ezek szerint nem vagy jó vesztes?

– Nem.

És milyen vagy győztesnek?

– Olyan, aki mindig sokat tesz a sikerért.

Visszatérve a gyerekkorodhoz: voltak-e olyan játékosok, akik inspirációt jelentettek a számodra?

– Ronaldinhót nagyon szerettem, mindig a róla elnevezett cipőkben játszottam, de sosem voltam rajongó típus. Ennek meg van az oka: kiskoromban azt nevelték belém, hogy ha valakit nagyon bálványozok, akkor örök második leszek. Vannak focisták, akiket nagyon kedvelek, s akiktől nagyon sokat lehet tanulni, de nem volt igazi példaképem.

Gondolom, Ronaldinho cseleit azért csak gyakoroltad…

– Természetesen. Az összeset.

Mit jelent számomra a futball?

– Mindent. Jelenleg legalábbis így gondolom.

Hogyan lettél edző?

– Viszonylag fiatalon, tizenhét évesen jött egy komoly térdsérülés, s bár egy darabig magam előtt sem akartam beismerni, rá kellett jönnöm: nem biztos, hogy sokáig tudom űzni a labdarúgást azon a szinten, amelyen szeretném. Persze játszottam még utána is, de már nem volt az igazi, mentálisan megtörtem egy kicsit. Ugyanakkor a futballban akartam maradni, és edzőként megtaláltam önmagam, illetve azt, amivel enyhíteni tudom a sérülés okozta lelki fájdalmat. A Puskás Akadémiához Halászi Kinga, illetve Liszkai Dezső révén kerültem, Kinga csapattársam volt az Astrában, Dezső bácsit pedig még a győri akadémiáról ismertem, és a mai napig nagyon tisztelem.

Az NB I-es csapat másodedzőjeként segíti-e a munkádat, hogy annak idején még több lánnyal együtt futballoztál a Puskás Akadémia színeiben?

– Úgy gondolom, edzőként az egyik legnagyobb erényem az, hogy jól tudok bánni az emberekkel. Nyilván az, hogy egyesek csapattársaim voltak, segít, de úgy vélem, a többiekkel is meg tudom találni azt a hangot, ami elősegíti az optimális együttműködést.

Milyen edző Mészáros Dalma?

– Céltudatos és önbizalommal teli. Nagyon nagy terveim vannak, a Puskás Akadémia csapatával szeretnék mindent megnyerni, ami lehetséges. Úgy vélem, az eddigi eredményeink alapján is látszanak az ambícióink, de nem akarunk elkényelmesedni, szeretnénk maximumot teljesíteni – magunkért és az akadémiáért is.

Kétségtelen, hogy hat év alatt szinte a semmiből épült fel egy kupadöntős csapat. Hogyan sikerült ennyire rövid idő alatt ekkorát lépni előre?

– Mindez a hétköznapokon elvégzett munkának köszönhető, valamint az akadémiának, amelytől minden támogatást megkapunk. Ez a kettő együtt eléggé „ütős” egyveleg…

Nemrégiben egy másik szerep is megtalált…

– Igen, én lettem a Puskás Magazin műsorvezetője. Istenes László kommunikációs igazgató keresett meg az ötlettel, mondván, hogy olyasvalakire van szüksége a műsorhoz, aki nem csupán elmondja a szöveget, hanem szakmailag is hiteles, s ha a labdával kell valamit csinálni, az is megy neki. Hasznos tapasztalat, egyelőre nagyon élvezem a dolgot, bár nem gondolom, hogy egy év múlva én vezetem majd a Tényeket… (Nevet.)

Mivel foglalkozol, amikor nem a futballon jár az eszed?

– Leginkább a családommal. Mivel nagyon fiatalon elkerültem Szegedről, és azóta is távol vagyok, ezért igyekszem minél több időt tölteni velük. De szeretek a barátaimmal lenni, utazgatni, olvasni, edzeni – az aktív pihenés híve vagyok.

Említetted az olvasást – milyen könyveket bújsz legszívesebben?

– Sporttal kapcsolatos olvasmányaim is vannak, de nem ez a fő csapásirány – leginkább a romantikus, illetve a pszichológiai témájú könyveket szeretem.

Ha most hármat kívánhatnál, mi lenne az?

– Négyet nem lehet? Igen? Akkor mondom: kupagyőzelem, bronzérem a bajnokságban, a női szakág fejlődése maradjon továbbra is töretlen, illetve, hogy mindig meg tudjak ilyennek maradni, amilyen most vagyok.