megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet: PAFC–Mezőkövesd

Meccstörténet: PAFC–Mezőkövesd

Hazai pályán nekünk áll a zászló a kövesdiekkel szemben.

⏲ 2023-04-18

Jelentős Puskás Akadémia FC-fölényt mutat a mieink és a mezőkövesdiek bajnoki örökmérlege, jelenleg tíz győzelem, három döntetlen és hat vereség áll a nevünk mellett a két csapat összevetésében. Kissé árnyalja a képet ugyanakkor, hogy tíz sikerünkből kilencet hazai pályán arattunk a borsodi kék-sárgák ellen, nyerni egyetlenegyszer, tavaly februárban sikerült a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Akkor Alexandru Baluta duplájára csak Marin Jurina tudott válaszolni, így megszületett a várva várt idegenbeli győzelem Cseri Tamásék ellen – majd’ kilenc évet kellett kibekkelni a 2013-as első összecsapás óta.  

Téli álmunkból ébredve, január végén szintén idegenben léptünk pályára a Mezőkövesd Zsóry ellen. Mindkét csapat előtt jó néhány lehetőség adódott, majd amikor már úgy tűnt, hogy pontosztozkodással zárul a találkozó, a 80. percben egy balról betett labdát Sztefan Drazsics öt méterről juttatott a hálóba, ezzel ismét igazolódott a kövesdi stadion „elátkozott” mivolta. Az a találkozó egyébként az idegek harca is volt, amelyben sokan alulmaradtak a kilencven perc alatt, illetve után. Ilyen volt Alexandru Baluta is, aki a hosszabbítás harmadik percében megkapta a második sárga lapját. 

Ami a párharc korai történetét illeti, az első randevúról a hazaiak távoztak elégedettebben, a 3–1-es mezőkövesdi siker alkalmával a házigazdák oldalán Petneházy Márk, Balajti Ádám és George Menougong talált be, tőlünk pedig Lencse László volt eredményes. A nemes bosszú mindössze a „visszavágóig” váratott magára: akkori ideiglenes otthonunkban, a Sóstói Stadionban Lencse mesterhármast szerzett, Tischler Patrik pedig egyszer zörgette meg a hálót – a 4–0 eleddig a legnagyobb arányú győzelem a párharc tizenkilenc meccses történetében. 

Miután az összesített gólkülönbség 22–13 a javunkra, aligha lepődik meg bárki is azon, hogy mi adjuk a párharc góllövőlistájának éllovasát, aki nem más, mint Alexandru Baluta. Az apró termetű román karmester igazi Kövesd-specialista, magyarországi pályafutásának eddigi tizenhárom bajnoki góljából ötöt a matyóföldiek ellen szerzett, s noha a legutóbbi két egymás elleni meccsen nem talált be, reméljük, vasárnap feléleszti a „haladó hagyományt”. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1