megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Csak bátran!

Csak bátran!

A PAFC II rutinos védője, Fodor Marcell számára nem jelent szép emléket a Komárom elleni őszi meccs, ezért most csak a győzelemmel lenne elégedett. 

⏲ 2023-04-20

Ősszel Komáromban 1–1-et játszottunk, de úgy, hogy a 86. percben még 0–0 volt az állás, aztán mi szereztünk vezetést, mégis döntetlen lett a vége, azaz inkább félig üres pohárral mehettünk haza. A vasárnap 11 órától rendezendő „visszavágón” Marci és a fiatalok mindenképpen győzni szeretnének a tabellán 12. helyen álló komáromiak ellen (mi stabilan tartjuk a negyedik helyet).

„Az őszi meccsen nagy nehezen szereztünk vezetést, erre szinte a középkezdés után, egy kavarodásból egyenlített az ellenfél. Mondanom sem kell, hogy nem mosolyogva hagytuk el a pályát. Meg kellett volna tartani az eredményt, ám otthagytunk két pontot. Nem volt jó élmény. A múlt héten Fehérváron elszenvedett vereség sem hagyott mély nyomot bennünk, azt is jó lenne elfelejteni, de tavaly is ilyenkor léptünk gödörbe. A vége viszont szépen alakult. Van még hátra hat meccs, becsülettel küzdünk majd. Nekem mindegy, hogy szélső vagy belső védőként küld pályára az edző, szeretnék stabilitást adni a csapatnak. Bátorságra lesz szükség minden pályára lépő játékostól” – fújta meg a harci indulót „Foci”.

A fiatalok egy részének az U19-es csapatban is helyt kell állniuk, így kettős terhelésnek vannak kitéve a srácok, de teher alatt nő a pálma...

Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Debrecen

VS

május 18. | 17:45 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC (női NB I) – rájátszás (1.)  2–1
Puskás Akadémia U17–KRC Genk  1–0
Rangers FC–Puskás Akadémia U17  3-2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  1–4
Puskás Akadémia U15 - Várda Labdarúgó Akadémia  1–0
Astra-HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
Puskás Akadémia U19–DVSC  2–2
MTK Budapest–Puskás Akadémia Leány U19  2–4