Most nyerni kell!
Mondovics Kevin és az U17-es csapat játékosai márciusban a Fehérvárt és az FTC-t sem tudták legyőzni, ezen a héten azonban mindkét ellenfél ellen bizonyíthatnak.
⏲ 2023-04-25
Szerdán 13 órakor visszavághatunk a Fehérvárnak a hazai vereségért (0–3), illetve szombaton 10 órától a Ferencvárost fogadjuk. Felvezetés gyanánt a tavasszal eddig négy gólt szerző, ezzel Schneider Nándorral holtversenyben a legjobb hazai lövésznek bizonyuló támadót kérdeztük, aki a saját és társai fejlődését tartja a legfontosabbnak, de azért bízik benne, hogy a Kisvárda is utolérhető még a bajnoki hajrában.
„Nem vagyok annyira elégedett magammal, mert lőhettem volna sokkal több gólt is, azzal pedig a csapatnak is többet segíthettem volna. De már kezdem visszanyerni a régi formám a sérülésem után. Minimális rivalizálás van csak köztünk Nándival, de mindkettőnk számára a csapat az első, miközben persze szeretnénk egyénileg is minél eredményesebbek lenni. A Fehérvár elleni meccset várom jobban, mert nemrég kikaptunk tőlük, és jó érzés lenne visszaadni, illetve akkor a tabellán is megelőzhetnénk őket. A Fradi ellen is jó mérkőzést fogunk játszani. A csapatunk egy kitartó, összeszokott, nagyon erős közösség, a hangulat mindig jó. Ismerjünk már egymás összes mozdulatát, ezért nagyon élvezem a közös munkát és a meccseket. Zsolt bá' mindig azt kéri tőlem, hogy nyugodt legyek a kapu előtt, a labdákat tartsam meg, lépjek vissza, vagy induljak be és nyissak területeket. Általában sikerül is teljesítenem a kéréseit. Úgy érzem, hogy még lehet rá esély, hogy beérjük a Várdát, de nyilván a fejlődés az elsődleges cél. Néhányszor előfordult mostanában, hogy sokkal jobban játszottunk, mint az ellenfél, mindent megtettünk, ám mégsem tudtunk nyerni vagy pontot szerezni. Bízom benne, hogy most az eredmények is jönnek majd”– állítja akadémiánk egyik nagy erőssége.
Hajrá, fiúk!
