megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Megyünk a bronzért!

Megyünk a bronzért!

Remek futballal múlta felül a DVTK együttesét NB I-es női csapatunk, s a diósgyőri győzelemmel immár biztossá vált: Halászi Kinga tanítványai a harmadik helyért küzdhetnek a rájátszásban.

Diósgyőrben lépett pályára első osztályú női csapatunk a Simple Női Liga 21. fordulójában, s ahogyan a győzelmünket hozó őszi találkozón, úgy a mostani tavaszi randevún is Szemán-Tóth Barbara volt az, akinek a próbálkozása góllá érett. Úgy tűnt, egygólos Puskás-vezetéssel vonulhatnak szünetre a lányok, ám az első félidő utolsó percében Nagy Lili is betalált. Nem kellett azonban sokat várnunk a válaszra, néhány másodperccel később született meg a piros-fehér szépítés. Ám a második félidőben tovább szaporítottuk góljaink számát: Sinka Napsugár után Diószegi Fanni volt eredményes – „Fanta” hajrában szerzett találata azt is jelentette, hogy Halászi Kinga csapata biztosan a bajnokság negyedik helyén zár, vagyis a bronzéremért szállhat majd harcba a rájátszás során (függetlenül attól, hogy még egy forduló hátravan a női ligából).

„A mérkőzés elején kissé zavartan játszottunk, több labdát is elszórtunk, hibákat vétettünk, ám a vezető találatot követően átvettük az irányítást, sokkal jobban kezdtünk játszani, helyzeteket dolgoztunk ki, és sikerült növelnünk az előnyünket – fogalmazott Halászi Kinga vezetőedző. – A második félidőben fizikálisan jobban bírtuk, mint az ellenfelünk, így jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk a DVTK fölött.”

Simple Női Liga (NB I), 21. forduló

DVTK – Puskás Akadémia FC 1–4 (1–2)

G.: Szemán-Tóth (18.), Nagy L. (45.), Sinka (68.), Diószegi (88.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1