
Meccstörténet: PAFC–Bp. Honvéd
A távoli emlékek miatt vagyunk hátrányban.
Első csapat
#meccstortenet⏲ 2023-05-24
A két csapat eddigi egyenlege kispesti fölényt mutat: a győzelmek tekintetében 11–7 oda, emellett volt még hat döntetlen is a közös történelem során. A 2013-as feljutás után a negyedik mérkőzésig kellett várni arra, hogy be tudjunk találni a kispestieknek. A történelmi tettet jelenlegi klubigazgatónk, Tóth Balázs vitte véghez, aki 2015. március 14-én ballábas bombával vette be Kemenes Szabolcs kapuját. Az alakítás – szintén először az egymás elleni históriában – egy pontot ért. Első győzelmünkre a hetedik összecsapásig, 2016. április 30-áig kellett várnunk, de hiába nyertünk 2–1-re, a Vasas győzelme az MTK ellen azt jelentette, hogy három év után kiestünk a másodosztályba. A 2017-es visszajutás után egy évig megint nem jártunk szerencsével, ám 2018. szeptember 29-én ismét sikerült nyernünk, az akkor Benczés Miklós irányította gárda Josip Knezevic arcátlan emelésével tartotta itthon a három pontot.
Hornyák Zsolt érkezésével már felénk billen az örökmérleg nyelve: 2019 nyara óta öt győzelem, két döntetlen és négy vereség szerepel a listán. A sikerek közül minden bizonnyal a 2020. június 27-ei a legértékesebb: a szezon zárómeccsén szintén a Panchóban találkoztunk, 2–1-es győzelmünk pedig azt jelentette, hogy együttesünk története során először dobogós helyen végzett az NB I-ben, s kiharcolta a nemzetközi kupaindulás jogát. Legutóbb október 15-én fogadtuk a Honvédot hazai környezetben. Egyetlen gól döntött a győztesről: a 38. percben a piros-fekete mezét éppen akkortájt sárga-kékre váltó Batik Bencének sült el a lába, amikor Alexandru Baluta jobb oldali beadását 13 méterről, kapásból küldte a bal felső sarokba. 2021. október 31-én arattuk eddigi legnagyobb arányú győzelmünket a piros-feketék ellen, 3–1-re nyertünk.
Legutóbbi találkozónk idén március 5-én ugyanezzel a végeredménnyel, ám sajnos ellenkező előjellel ért véget. Nálunk Artem Favorov, a hazaiaknál Herdi Prenga és Nenad Lukics talált be, előbbi kétszer. A Honvéd elleni párharcban egyelőre mi adjuk a gólkirályt: Josip Knezevicnél többször senki sem tudta bevenni a nagy rivális kapuját, egykori horvát karmesterünk hatszor talált be a piros-feketéknek.
