Ellenfélnézőben: Budapest Honvéd
A bennmaradás vagy a dobogó a jobb motiváció?
Első csapat
⏲ 2023-05-25
Pikáns meccsnek ígérkezik első csapatunk szombati szezonzárója, amely egész biztosan óriási küzdelmet hoz majd. Nekünk győznünk kell a dobogóhoz – ehhez az Újpestnek legalább egy pontot kell szereznie Debrecenben –, a Honvéd pedig a kieséstől menekül. Valamit egyébként már érezhetnek a kispesti döntéshozók: friss hír, hogy távozik Chris Docherty sportigazgató, és Ivan Kepcija szakmai tanácsadó talpára szintén útilaput kötöttek.
A kispesti alakulat legutóbb hazai pályán 3–2 arányban kapott ki a Mezőkövesdtől. Dean Klafurić tanítványai tényleg minden támogatást megkaptak, hiszen csaknem telt ház előtt játszhattak a Bozsik Arénában, mégsem sikerült elkerülniük a vereséget. Pedig nem kell túlságosan messzire mennünk, ha értékes trófeákat keresgélnénk a piros-feketék háza táján. Május ötödikén a Kecskemétet verték hazai pályán Kerezsi Zalán 55. percben szerzett góljával. Az idei gyászos teljesítmény ellenére egyébként nagyon úgy tűnik, hogy a kispestiek valahogyan megkaparinthatták a KTE elleni szer összetételét, mert az ezüstérem várományosa hazai pályán sem bírta két vállra fektetni a XIX. kerületi gárdát, februárban 2–2 állt a kijelzőn a mérkőzés végén. A Ferencváros ellen is „ki szabad kapni” az Üllői úton 3–0-ra, és a kettővel ezelőtti fordulóban, Debrecenben elért 0–0 is elismerésre méltó teljesítmény. Ne feledjük, márciusban mi is megjártuk a Budapest Honvéddal szemben, amikor 3–1 arányban kikaptunk tőlük a Puskás Ferenc utcában.
A tény azonban az, hogy idei utolsó ellenfelünk mindössze 33 pontot tudott összekapirgálni ebben a bajnoki kiírásban, mínusz 16-os gólkülönbsége pedig a legrosszabb az első vonalban. Csak a Paks és az Újpest védelme kapitulált náluk többször, ami azért fogódzkodót jelenthet a Hornyák-különítmény számára is. Legeredményesebb góllövőjük Nenad Lukics, aki 13 alkalommal járt sikerrel ebben a szezonban.
De hogy keretbe foglaljuk mostani „kémkedésünket”: a Honvédnak valóban nem csak a saját kezében van a sorsa, hiszen bármit megtehet, de ha a Mol Fehérvár FC győzni tud a Vasas vendégeként, akkor a piros-fekete klub 2003 után – története során másodszor – ismét búcsúzni kényszerül az élvonaltól.
