megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SHOP
Két hét múlva rajtol az NB III

Két hét múlva rajtol az NB III

Vanczák Vilmos csapata a III. Kerület TVE ellen kezdi a bajnoki küzdelmeket július 30-án. 

⏲ 2023-07-13

A következő pontvadászatban három helyett már négy 16 csapatos csoportban küzdenek majd a résztvevők a harmadosztályban. Az MLSZ nemrég elkészítette a sorsolást mind a 30 fordulóra, ez alapján a mieink július 30-án vasárnap kezdenek hazai pályán a III. Kerület ellen az Észak-nyugati csoportban, majd egy hétre rá Gyirmóton lesz jelenése az új vezetőedző által menedzselt fiatal csapatnak, mely tehát még bő két hétig készülhet a rajtra. Addig is akad természetesen tennivaló. A következő edzőmeccsre szombaton kerül sor 10 óra 30 perctől hazai pályán, amikor is a Dunaújvárost látja vendégül Vanczák Vilmos együttese. A Révkomárom ellen látott lüktető iramra lehet számítani most is a fiúktól, akik egész héten nagy elánnal hajtottak az edzéseken. Kérdés, mit sikerül pluszban felvinni a pályára a második felkészülési találkozóhoz képest, azaz az akarat most gólokban is megmutatkozik-e. Szombaton kiderül.

Képek az egyik hétközi edzésről:

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II – Gárdony–Agárdi Gyógyfürdő (felk. mérk.)  4–0
Puskás Akadémia FC II–Iváncsa KSE (felk. mérk.)  1–1
Puskás Akadémia FC II–FC Dabas (felk. mérk.)  2–0
Puskás Akadémia–Illés Akadémia-Viktoria (Leány U17)  0–1
Puskás Akadémia–Illés Akadémia–Viktória (leány U15)  1–5
Puskás Akadémia U16 - DVSC  2–3
Fehérvár FC - Puskás Akadémia U16  2-4
Balatonfüredi FC - Puskás Akadémia FC II  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U14  0-2
Puskás Akadémia U15 - Honvéd MFA  1–1