
Kemény, hajtós meccs lesz
Patrizio Stronati szerint a fanatikus diósgyőri közönség biztatása a mieinkre is jó hatással lehet az idénynyitón.
⏲ 2023-07-25
Örömteli eseményt is hozott az idei nyár Patrizio Stronatinak: cseh bekkünk a szünet alatt megkérte élettársa kezét, aki igent mondott a házassági ajánlatra. Bár válogatottbeli kötelezettsége miatt a huszonnyolc éves bekk szabadsága valamivel kurtábbra sikeredett a többiekénél, „Zio” tökéletesen kipihente magát, s alig várja, hogy szombaton végre tétmeccsen is pályára léphessen.
„Először a gyerekekkel Jesolóban töltöttünk egy hetet, majd a kedvesemmel Nápolyba repültünk, és felfedeztük a környéket, átruccantunk Caprira és egyéb helyekre is. A lánykérés Positanóban történt, szerencsére határozott »igen« volt a válasz, az esküvőt terveink szerint jövőre tartjuk. Mindenesetre az biztos, hogy eddig ez volt a nyár fénypontja” – mesélte boldogan játékosunk, aki júniusban a Montenegró ellen 4–1-re megnyert barátságos mérkőzésen harmadszor lépett pályára a cseh nemzeti tizenegyben.
„Az első, olaszországi edzőtábor alól a válogatott szereplés miatt felmentést kaptam, de az ausztriai összetartást már teljes erőbedobással csináltam végig. Összességében az elvégzett edzőmunkával elégedettek lehetünk, hiszen rengeteget dolgoztunk, a felkészülési találkozók azonban az eredmény szempontjából jobban is elsülhettek volna, de néha bizony a szerencsével is hadilábon álltunk. A Liberec és a Düsseldorf ellen kijöttek a hibáink, de jobb, hogy ez akkor történt, mint mondjuk az első bajnoki fordulóban… A szaúdiakkal játszott 0–0 nem rossz eredmény, főleg, mert sikerült megóvnunk a kapunkat a góltól. Remélem, ezt a jó szokásunkat a bajnoki rajton is megtartjuk, és ha jól sikerülnek a befejezéseink, három ponttal kezdhetjük az új szezont” – vélekedett az olasz felmenőkkel is büszkélkedő bekk.
Csapatunk szombaton 18 órakor az NB I-be két év másodosztályú száműzetést követően visszakerült Diósgyőr otthonában vág neki a kilenchónapos menetelésnek, a hazai pályán, várhatóan szép számú közönsége előtt bizonyítani kívánó újonccal szemben nem lesz könnyű dolga Hornyák Zsolt legénységének. Mindezt természetesen ballábas középső védőnk is jól tudja, de úgy véli, a DVTK Aréna atmoszférája a mieinket is inkább motiválja, mint bénítja majd.
„Nyugodtan leszögezhetjük, hogy a magyar bajnokságban minden meccs nehéz, különösen igaz ez egy olyan csapat ellen, mint a Diósgyőr, amely a feljutás után bizonyítani akar a szurkolóinak. Személy szerint én nagyon várom már a mérkőzést, hiszen nem mindennap játszhat az ember annyi néző előtt, mint ahányan várhatóan szombat este kijönnek a stadionba. Tízezer ember fantasztikus hangulatot tud varázsolni, ami ránk is pozitív hatással lehet. Egy szó mint száz, biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de futballisták vagyunk, szeretjük a kihívásokat. Kemény, hajtós, küzdelmes összecsapás lesz, harcolni fogunk minden labdáért, és azért, hogy mi szerezzük meg a győzelmet.”
