megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SHOP
Dorogon termelne pontokat a Puskás II

Dorogon termelne pontokat a Puskás II

A Vanczák-csapat az NB II-ből kipottyanó, a szezonban azonban eddig veretlen bányászvárosiak ellen játssza következő bajnokiját. 

⏲ 2023-08-16

A Dorog a múlt szezonban még a másodosztályban szerepelt, ám végül az utolsó helyen végzett, így búcsúzni kényszerült. Az eddigi három mérkőzésén azonban még nem talált legyőzőre a csoportunkban, előbb a ZTE II, majd a Budaörs ellen is győzött (2–1, 2–0), majd a Balatonfüred elleni 1–1 az első pontvesztést eredményezte, bár az iksz a sok kihagyott füredi helyzet miatt alighanem a vállalható kategóriába esik. A keret jelentős része együtt maradt. 

A nagy múltú, idén 111 éves klub hét év után esett ki a másodosztályból, de a legsikeresebb korszaka az 50-es, 60-as évek volt, amikor közel két évtizedet töltött az élvonalban, egy ízben egyetlen ponttal maradva le a dobogóról. Egykori játékosuknak, az Aranycsapat tagjának, Buzánszky Jenőnek nevét viseli a stadionjuk. Érdekes történet velük kapcsolatban, hogy a világháború után a Ferencváros elleni egyik mérkőzésen a rendőröknek kellett álruhában kimenekíteniük a bírót a dorogi pályáról.

A rendszerváltás óta a gárda nem tudta megismételni a régi sikereket, és bár számukra történelmi okokból leginkább a Tatabánya elleni mérkőzés nevezhető presztízscsatának, nekünk is nagy meccsnek ígérkezik az összecsapás ezzel az igen gazdag történelemmel rendelkező csapattal. Utoljára 2016-ban talákoztunk velük, akkor 1–0-ra nyertek Sitku Illés góljával. Az elmúlt években volt, hogy hat egykori akadémistánk is Dorogon futballozott. 

A mieink a Bicske ellen megszerezték első pontjukat, amit remélhetőleg újabbak követnek majd. 

A mérkőzést a nemzeti ünnep miatt ezúttal szombaton 17:30-kor rendezik Dorogon.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia–Illés Akadémia-Viktoria (Leány U17)  0–1
Puskás Akadémia–Illés Akadémia–Viktória (leány U15)  1–5
Puskás Akadémia U16 - DVSC  2–3
Fehérvár FC - Puskás Akadémia U16  2-4
Balatonfüredi FC - Puskás Akadémia FC II  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U14  0-2
Puskás Akadémia U15 - Honvéd MFA  1–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U17–Nyíregyháza Spartacus  9–0
Puskás Akadémia U16 - DVTK  6–0