megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Vereség a hírös városban

Vereség a hírös városban

Két tizenegyest ajándékoztunk az első félidőben a Kecskemétnek, s a második félidő elején hiába szépítettünk, nem volt fegyverünk a hazaiak hatékonysága ellen.

Kényszerűségből változtatott az új idényben megszokott – és eddig jól bevált – kezdőcsapatán Hornyák Zsolt, a balhátvéd posztjáról Nagy Zsolt távollétében kirobbanthatatlan Brandon Ormonde-Ottewill ugyanis sérülés miatt nem állhatott a mester rendelkezésére. Az Arsenalban nevelkedett angol légiós helyét Quentin Maceiras foglalta el, ezen kívül más cserét nem eszközölt vezetőedzőnk.

Legalább egy percig úgy tűnt, hogy az idényben eddig remeklő Lamin Colley ott folytatja, ahol legutóbb abbahagyta, a gambiai center ugyanis egy Jonathan Levi-szögletet, egy Batik Bence-kapufát, majd egy Jakub Plsek-stukkolás utáni Varga Barnabás-bravúrt követően közvetlen közelről a házigazdák kapujába terelte a labdát. Korai volt azonban az öröm, ugyanis a VAR-vizsgálat kiderítette: középcsatárunk lábfeje a fejes pillanatában lesen tartózkodott.

A nagy melegben is iparkodtak a csapatok, ám jól látszott, hogy alaposan kivesézték egymást a videószobákban, így a 20. percig nem történt említésre méltó esemény. Ekkor megint csak Colley rázta meg magát – fordulásból leadott, léc alá tartó lövését könnyedén fogta Varga kapus.

Tizenegy minutummal később aztán szó szerint a semmiből jutott vezetéshez a Kecskemét: egy kecskeméti kisszöglet után Luciano Slagveer indokolatlanul nagy rössel ment bele egy párharcba a tizenhatosunkon belül, elütötte Horváth Krisztofert – ráadásul meg is sérült –, Bognár Tamás játékvezető pedig habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott. Miután a videóbíró konfirmálta a spori döntését, Nagy Krisztián futott neki a labdának, s az ellenkező irányba elmozduló Markek Tamás mellett a bal alsóba lőtt (1–0).

A videózások, ápolások és az ivószünet miatti tízperces ráadás elején mi kerültünk helyzetbe, mégpedig ki más, mint Colley révén, aki egy Belényesi Csaba-hibát kihasználva egy az egyben vihette Vargára a labdát, ám a hosszú sarokba szánt gurítását lábbal hárítani tudta a lila-fehérek kapusa – kilencesünk óriási sanszot puskázott el!

Az eddigi forgatókönyvet látva már talán nem is kell mondanunk, hogy a kihagyott ziccerért szinte azonnal bosszút állt rajtunk a sors: pár perccel később Wojciech Golla a tizenhatos vonalán bokán csördítette Tóth Barnát, Bognár megint büntetőt ítélt, amelyet ezúttal Horváth Krisztofer végzett el – legnagyobb fájdalmunkra makulátlanul (2–0).

Amilyen rosszul végződött számunkra az első félidő, olyan jól kezdődött a második: a 46. percben Colleyt rúgta fel teljesen indokolatlanul az eléggé indiszponáltan játszó Belényesi a hazai tizenhatoson belül. Bognár sporttárs ezúttal sem hezitált, a megítélt büntetőt pedig Plsek váltotta gólra (2–1), felcsillant a pontmentés reménye – gondoltuk ekkor.

Ám a sors mást tartogatott a számunkra ezen a forró alföldi délutánon. Bár kisvártatva egy Jonathan Levi-lövés riogatta a hazaiakat, majd egy beívelést követően Szolnoki Roland csúsztatott a kecskeméti kapu mellé, gólt megint a házigazdák szereztek: a csereként beállt Zsótér Donát indításával Horváth lépett ki Szolnoki és Golla között, s tizennyolc méterről, félmagasan a bal sarokba bombázott (3–1).

Egy nagy Varga-védést kiváltó Levi-szabadrúgás után a 68. percben lezárta a meccset az előző szezon ezüstérmese: Matheus Leoni adott pazar labdát Horváthnak a bal oldalon, aki megverte Maceirast, középre passzolt, a túlsó saroknál Tóth Barna érkezett, és jobbal laposan a rövid sarokba lőtt (4–1).

A háromgólos hátrány már láthatóan sok volt a mieinknek, akik szögletekig eljutottak, sőt, az egyik kornerből Plsek akár gólt is szerezhetett volna, de próbálkozásainkban nem volt elég átütőerő. A hazaiak így gyakorlatilag gond nélkül tartották az eredményt, s mivel hatékonyságból jelesre vizsgáztak, megérdemelten szerezték meg szezonbeli harmadik győzelmüket.

KÉPGALÉRIA ITT

OTP Bank Liga, 5. forduló

Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 4–1 (2–0)

Kecskemét, Széktói Stadion, 2023. augusztus 26.

Vezette: Bognár T. (Aradi, Belicza)

Gól: Nagy K. (31. – 11-esből), Horváth K. (45+9. – 11-esből, 58.), Tóth B. (68.), ill. Plsek (47. – 11-esből)

Sárga lap: Tóth B. (35.), Szuhodovszki (45+1.), Szabó A. (85.), Májer (90+1.), ill. Plsek (29.), Levi (63.)

KTE: Varga B. – Iyinbor (Szabó A., 40.), Belényesi, Szalai G., – Nagy K. (Májer, 69.), Szendrei Á. (Zsótér, 46.), Vágó L., Szuhodovszki, Leoni – Tóth B. (Pálinkás, 82.), Horváth K. (Nagy O., 82.)

Puskás: Markek – Szolnoki, Golla, Stronati, Maceiras – Batik (Favorov, 73.) – Slagveer (Komáromi, 33.), Plsek, Corbu (Gruber, 69.), Levi (Ominger, 69.) – Colley.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0