megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
NB III: Bakonyi betyárok portyája a Váli-völgyben

Komoly próbatétel előtt áll Vanczák Vilmos csapata, az eddig mindössze két pontot veszítő, listavezető Veszprém látogat hozzánk szombaton.

"Szivatóval indult" a VLS Veszprém idei bajnoki szezonja. Pető Tamás alakulata az első fordulóban a Komárom otthonában 2–2-es döntetlent ért el, azóta viszont hengerelnek, zsinórban öt győzelmet ért el a piros-kék gárda. A Haladást 2–0-ra verték otthon, az ETO-t ugyanilyen arányban idegenben, a ZTE II ellen 2–1-re nyertek, az elmúlt fordulóban pedig Budaörsön egy 3–1-es, simának mondható győzelmet arattak. Szombati ellenfelünk önbizalmával tehát nemigen lehet probléma, de lássuk, mi a helyzet a Puskás-fronton!

Második csapatunk mérlege két győzelem, két döntetlen és két vereség, a nyolcadik pozícióból várjuk a folytatást. Bíztató, hogy a teljesítményünk egyáltalán nem hullámzó, hanem fordulóról-fordulóra, fokozatosan lendültünk egyre jobb formába, a csapat érezhetően kezd összerázódni Vanczák Vili kezei alatt. Az első meccset hazai pályán, a III. kerület ellen vívtuk és nagy csatában végül egy gól döntött a vendégek javára. Jött a Gyirmót II elleni, idegenbeli, gólzáporos találkozó, ahol 5–2-es hazai siker született. A Bicskével szemben, itthon szereztük meg első pontunkat, 2–2 lett annak a meccsnek a vége. Dorogon is döntetlent játszottunk, az 1–1 inkább vendéglátóink szempontjából volt hízelgő. Az ötödik fordulóban már a győzelem is összejött, amikor hazai pályán 2–1-re vertük a Tatabányát, és a múlt héten Csornán aratott 3–1-es siker is megsüvegelendő teljesítmény. Most jön az igazi próbatétel, hiszen a listavezető érkezik hozzánk, fejben és szívben is nagyon ott kell lennünk a pályán, ha pontot, vagy netán pontokat akarunk szerezni.

Vanczák Vilmos vezetőedző: „Tisztában vagyunk azzal, hogy egy nagyon erős ellenféllel nézünk majd szembe hazai pályán, és mindenképpen jó lenne folytatni a jó sorozatunkat. Tudjuk, hogy a Veszprém esetében egyénileg nagyon jól képzett játékosokról beszélhetünk, mi viszont csapategységben gondolkodunk, elsősorban ebben látjuk a legfőbb erősségünket. Mindenki tudja, hogy mi a dolga, szeretnénk jól zárni a jövő heti bajnoki szünet előtt, felkészülten várjuk a szombati összecsapást.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

szeptember 29. | 20:00 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U17 - MTK Budapest  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–4
Puskás Akadémia U15 - Szeged-Csanád Grosics Akadémia  6–1
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U19  1–4
FTC-Telekom - Puskás Akadémia U17 (leány)  4–0
FTC-Telekom - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–4
Puskás Akadémia U19 - Illés Akadémia-Haladás  3–1