megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Tudjuk, mi kell a sikerhez

Tudjuk, mi kell a sikerhez

Markek Tamásnak a Paks ellen vélhetően több dolga lesz, mint a kövesdi bajnokin, de hiszi, hogy a támadó szellemű tolnaiak ellen meglesz az első hazai győzelem.

Több mint két hete nem játszottatok bajnoki meccset. Nagyon várjátok már a Paks elleni összecsapást?

– Természetesen, bár szünetnek aligha nevezném az elmúlt időszakot, hiszen háromszor is pályára léptünk. Előbb egy színvonalas mérkőzést játszottunk egy erős ellenfél, az Eszék ellen, amely remekül szolgálta a felkészülést, majd jótékonysági villámtornán vettük részt, végül pedig a Magyar Kupában a Mosonmagyaróvárral mérkőztünk meg. A kupamérkőzés már komoly tétmeccs volt, és örülünk, hogy sikerrel vettük az első akadályt.

Mosonmagyaróváron már szerepet kapott Nagy Zsolt is…

– Nagyon örülünk, hogy visszatért, hiszen amellett, hogy Joe remek futballista, a csapat egyik vezéregyénisége. Mindenki látta, mennyit dolgozott azért, hogy újra a pályán lehessen, remélem, hogy mihamarabb visszanyeri a csúcsformáját, mert nagy értéke az együttesnek.

A legutóbbi fordulóban 3–1-re nyertünk a Mezőkövesd ellen. Nehéz szülés volt?

– Nem volt egyszerű, hiszen úgy kezdtünk, ahogy nem szerettünk volna, hamar gólt kaptunk. A második félidőben sikerült nagy nyomást gyakorolnunk rájuk, egyenlítettünk, ami láthatóan megtörte őket, hiszen a végén még két gólt szereztünk, a mi kapunkat pedig nemigen fenyegette veszély.

A Paks ellen várhatóan több munkád lesz…

– Valószínűleg, hiszen meglehetősen direkt, támadó szellemű focit játszanak, egy-két érintés után egyből próbálják bejátszani a labdát az ellenfél tizenhatosára. Legutóbb Pakson mi nyertünk 2–0-ra, úgyhogy tudjuk, mi kell ahhoz, hogy most is győztesen hagyjuk el a pályát. Jó lenne megszerezni az első hazai sikerünket, hiszen az Újpest és a Vidi ellen is nagyon közel álltunk a győzelemhez.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

szeptember 29. | 20:00 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U17 - MTK Budapest  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–4
Puskás Akadémia U15 - Szeged-Csanád Grosics Akadémia  6–1
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U19  1–4
FTC-Telekom - Puskás Akadémia U17 (leány)  4–0
FTC-Telekom - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–4
Puskás Akadémia U19 - Illés Akadémia-Haladás  3–1