megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
1–1 az albánok ellen az NL-nyitányon

1–1 az albánok ellen az NL-nyitányon

Margret Kratz tanítványai, Palakoviccsal a pályán raboltak pontot egy kemény ellenféllel szemben.

Nemzetek Ligája-mérkőzést játszott női válogatottunk a B divízióban, ahol a hölgyeknek albán, ír és északír ellenféllel szemben kell helytállnia. Margaret Kratz tanítványai szeptember 22-én Shkoderben Albániával találkoztak, és helyenként tetszetős játékkal előrukkolva 1–1-es döntetlent értek el. A hazaiak az első felvonásban egy szögletet követően vették be Szőcs Réka kapuját (1–0). Nem szegte kedvünket a gól, több ígéretes támadást is vezettünk, a 46. percben pályára lépő Palakovics Laura például mjadnem gólt szerzett. Az egyenlítés a 74. percben történt, szintén sarokrúgásból. Vachter Fanni szögletét Fenyvesi Evelin továbbította az albánok hálójába. (1–1) Hajtós hajrát követően ez maradt a végeredmény is, így egy ponttal indított a nemzeti tizenegy az NL-ben. A válogatottba Puskás-részről is érkezett erősítés: a már említett Palakovics Laura a második félidőt játszotta végig. A szintén keretbe jelölt Pongrácz Ágnes ezúttal a cserepadon kapott helyet. 

Nemzetek Ligája, B-divízió, 1. forduló

2023.09.22., Shkoder, Albánia

Albánia – Magyarország 1–1 (1–0)

Magyarország: Szőcs Réka – Németh Diána, Németh Hanna, Nagy Fanni (Palakovics Laura, 46.), Vida Boglárka (Nagy Virág, 74.) – Szabó Viktória (Vachter Fanni, 66.), Fenyvesi Evelin, Papp Luca, Zeller Dóra – Pápai Emőke (Siber Glória, 66.) – Kaján Zsanett

Margret Kratz szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak a következőket mondta: "Az első félidőben igazán jól játszottunk, sok távoli lövéssel is próbálkoztunk. Idővel aztán kissé idegesek lettünk, a szünet után viszont nem tudtuk ugyanúgy folytatni a találkozót és bár betaláltunk, a második félidő rosszabb volt, mint az első. Sajnos két alapemberünk sem tudott elutazni velünk, ők hiányoztak a védelemből. Szintén egy védőjátékosunk reggel betegedett meg, másikukat pedig a találkozó alatt kellett lecserélni. Viszont a lányok mindent beleadtak a pályán, aminek nagyon örülök."

fotó: www.mlsz.hu

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia U17  1–0
Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3