megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nem tudtuk megállítani az íreket

Nem tudtuk megállítani az íreket

Papírforma-győzelmet aratott Írország női együttese a mieink felett a Nemzetek Ligájában.

Az előzetesen esélyesebbnek vélt, a nyári világbajnokságot is megjárt ír válogatottal csapott össze kedden este a magyar az MTK-pályán, ahol örömmel fedeztük fel a kezdőben NB I-es csapatunkból Palakovics Laurát. A Nemzetek Ligája-mérkőzésekre behívott keretben ott volt még kapusunk, Pongrácz Ágnes is, aki a kispadon kapott helyet. A lelátón ott szurkoltak akadémista lányaink, a televízió előtt ülő drukkerek pedig vezetőedzőnk, Halászi Kinga szakértő tolmácsolása mellett élvezhették a találkozót, aki az M4 Sport meghívását elfogadva a stúdióból kommentálta az eseményeket.

Az első negyedóra nem hozta a várt  nagy ír fölényt, de helyzetük így is akadt a vendégeknek, előbb kapufát lőttek, majd Kovács Laurának kellett az utolsó pillanatban mentenie. A túloldalon Palakovics adhatott volna gólpasszt, de precízen előreívelt labdáját Süle Dóra nem tudta értékesíteni. A 19. percben aztán megszerezték a vezetést a szigetlakók: McCabe jobbról érkező beívelésére a túloldalon az elöl maradt jobbhátvéd, Hayes érkezett, és Szőcs Réka kapujába bólintott (0–1). A találatot követően nyomasztóvá vált az ír dominancia, bár újabb találatot nem sikerült bevinniük. Egészen a 42. percig: ekkor a mezőny legjobbja, McCabe fülelt le egy átadást, harminc méterről tüzelt, a labda látványos légi út végén Szőcs kapujának jobb felső sarkában kötött ki (0–2).

A szünetben hármat cserélt Margret Kratz, játékrendszert is váltott a magyar csapat, az írek viszont ott folytatták, ahol a pihenő előtt abbahagyták: a 49. percben ezúttal Heather Payne ívelt tökéletesen jobbról középre, ahol ezúttal Kyra Carusa robbant be, és a hálóba bólintott (0–3). A találkozó ezzel nagyjából el is dőlt, ám az írek nem álltak le, amit két kapufa is jelzett, de a mieink is eljutottak lövésekig, igaz próbálkozásaink nem jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára. A 70. minutum hozta a következő ír gólt, a csereként beállt Denise O'Sullivan tizennégy méterről talált a kapunkba (0–4). A találatot követően gyakorlatilag egyből faraghattunk volna az immár tetemessé vált hátrányból, de a balösszekötőben nagy helyzetbe kerülő Vachter Fanni kissé éles szögből Courtney Brosnan kezébe lőtt. A hosszabbításban beállt Nagy Virág gyakorlatilag első labdaérintésből gólt szerezhetett volna, de ő sem tette, így maradt a 4–0-s ír győzelem.

Nemzetek Ligája, B-liga

Magyarország–Írország 0–4 (0–2)

Gól: Hayes (19.), McCabe (42.), Carusa (49.), O'Sullivan (70.)

Magyarország: Szőcs – Kovács L., Papp L., Turányi, Németh H. (Pápai E., 46.), Palakovics (Vida B., 46.) – Zeller, Süle (Vachter, 46.), Fenyvesi (Savanya, 72.), Szabó V. – Kaján (Nagy V., 90+2.).

Írország: Brosnan – Hayes, Lo. Quinn, Caldwell, Toland (Finn, 78.) – Agg (Connolly, 55.), Lu. Quinn (Atkinson, 46.), McCabe, Payne (Larkin, 55.), O'Sullivan – Carusa (Barrett, 74.).

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1