megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Drámai végjáték Egerszegen

Drámai végjáték Egerszegen

A Magyar Kupa-elődöntőhöz hasonlóan ismét a legvégén kaptunk gólt a Zalaegerszegtől, így Jakub Plsek tizenegyese csak döntetlenre volt elég.

A Paks elleni vereség után két helyen módísított a kezdőcsapaton  Hornyák Zsolt, aki a Pancho Arénában az ötödik sárga lapját begyűjtő Szolnoki Roland helyére Quentin Maceirast állította a jobbhátvéd pozíciójába, Lamin Colleyt pedig Corbu Marius váltotta, így Gruber Zsombor ezúttal a centerposzton kapott lehetőséget. A túloldalon jó pár ismerős arcot fedezhettünk fel, hiszen Huszti András egy évig futballozott a Puskás Akadémiában, Mim Gergely tőlünk került kölcsönben Zalaegerszegre, az elmúlt évadban Debrecenben futballozó Antonio Mance szintén szintén lehúzott nálunk egy szezont.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, az első helyzet a vendéglátók előtt adódott a 4. percben, amikor Mim egy szép szóló végén Szendrei Norbert el tolta a labdát, az ő lövését hatalmas bravúrral, lábbal védte Markek Tamás, a kipattanót pedig Mance csak a kapufa tövére tudta piszkálni. A túloldalon Mikael Soisalo passzát követően Jonathan Levi előtt adódott lövőhelyzet, ám a svéd lövése egy védőről szögletre vágódott. Aztán majd' tíz percre elfogytak a helyzetek, a 13. minutumban Bedi Bence kínálta meg Markeket egy középre tartó lökettel – kapusunk megoldott már komolyabb feladatot is...

Ezt követően mi kétszer is próbálkoztunk azzal, hogy távolról vegyük be Gyurján Márton kapuját, de Levi és Gruber kísérlete sem volt veszélyes. A 22. percben már igazi helyzet jött: Soisalo futotta le Evangelut, majd jobbal, Sándor Csikar-szögből kapura szúrta a labdát – Gyurján szögletre hárított. A sarokrúgásnál Batik Bence emelkedett a legmagasabbra, de legnagyobb bánatunkra a jobb oldali lécre fejelt. Hat minutummal később Brandon Ormonde-Ottewill beadására rosszul mozdult ki az egerszegi kapus, így Levi fejelhetett, de svéd légiós bólintása elkerülte a kaput.

A 36. percben egy kontra végén Mance passzából Bedi lőtt kapura – Markek ismét a helyén volt. Kisvártatva Ormonde-Ottewill élesen belőtt passzát perdítette a kapu mellé házi gólkirályunk, Jakub Plsek – a helyzetek mennyiségére nem lehetett panasz. Kér perccel a rendes játékidő lejárta előtt előbb Huszti jobblábas kapáslövése okozott némi riadalmat nálunk, majd Mance lőtt centikkel a jobb alsó sarok mellé – a lehetőségek számát tekintve meglepő volt, hogy gól nélküli döntetlennel tértek pihenőre a csapatok.

A szünetben Hornyák Zsolt cserére szánta el magát, Levi helyére Nagy Zsoltot küldte be a baloldali szárnyjáték erősítésére. Az első tíz percben nem élénkült az iram, és mindössze két sárga lapot jegyezhettünk fel, a mi oldalunkon Ormonde-Ottewillnek, a Zeténél Sztefanosz Evangelunak mutatta fel a kártyát Andó-Szabó Sándor játékvezető. A 62. percben Ormonde-Ottewill szokásos balról érkező kiflijeinek egyike találta meg középen Grubert, ám ifjú csatárunk lemaradt a pazarul középre tekert labdáról.

A hajrára vezetőedzőnk bevetette a kezdőből eddig kihagyhatatlan Colleyt is, aki Grubert váltotta, és a gambiai csatár két perc múlva benne is volt egy csaknem góllal végződő akcióban: Soisalo az ő passza után lőtte be középre a labdát, Evangelu nagyot mentett a berobbanó Plsek elől, bár a zalai védő így is kis híján a saját kapujába talált. A 85. percben ismét előttünk adódott sansz: ezúttal Nagy Zsolt ívelt balról középre, Patrizio Stronati érkezett is, de jócskán a bal sarok mellé fejelt.

Hogy milyen remek húzás volt Colley pályára küldése, az a 87. percben derült ki: Csóka Dániel végzett szakítótesztet az afrikai fiú mezén a büntetőterületen belül, a játékvezető visszanézte a szituációt, és befújta tizenegyest, melyet Plsek annak rendje s módja szerint be is lőtt (0–1). Már-már úgy tűnt, hogy ezúttal mi nyerünk a hajrában szerzett góllal, de a meccs tartogatott még egy csavart: a hosszabbítás kilencedik percében egy beadás után Evangelu és Sajbán Máté közreműködésével a csereként beállt Josip Spoljaric elé került a labda, aki egy átvételt követően a jobb alsó sarokba lőtt (1–1) – igazán senkinek sem jó döntetlen született.

KÉPGALÉRIA ITT

OTP Bank Liga, 8. forduló

ZTE FC–Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2023. szeptember 29.

Vezette: Andó-Szabó (Szalai B., Horváth Z.)

Gól: Spoljaric (90+9.), ill. Plsek (87. – 11-esből)

Sárga lap: Evangelu (56.), Mance (64.), ill. Ormonde-Ottewill (54.), Maceiras (76.)

ZTE: Gyurján – Huszti A. (Németh D., 89.), Csóka, Evangelu, Medgyes S. – Szankovics, Bedi – Szendrei N., Croizet (Ubochioma, 73.), Mim – Mance (Sajbán Má., 80.)

Puskás: Markek – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Batik, Plsek (Ominger. 90+7.) – Soisalo (Komáromi, 90+4.), Corbu, Levi (Nagy Zs., 46.) – Gruber (Colley, 73.)

Helyezés Csapat Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Lőtt gól Kapott gól Gólkülönbség Pont
1 PAKSI FC 15 9 4 2 29 16 13 31
2 FERENCVÁROSI TC 15 9 3 3 37 16 21 30
3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 16 7 6 3 27 20 7 27
4 FEHÉRVÁR FC 15 7 3 5 31 24 7 24
5 DVSC 16 7 3 6 24 21 3 24
6 MTK BUDAPEST 16 7 3 6 18 25 -7 24
7 ÚJPEST FC 16 6 3 7 24 31 -7 21
8 DVTK 15 6 2 7 21 24 -3 20
9 KECSKEMÉTI TE 16 6 2 8 24 28 -4 20
10 ZTE FC 16 4 3 9 21 33 -12 15
11 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 15 4 2 9 17 24 -7 14
12 KISVÁRDA MASTER GOOD 15 3 2 10 14 25 -11 11
Az adatokat az MLSZ Adatbank biztosítja.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia U17  1–0
Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3