megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Major talált be

Major talált be

Döntetlent játszott az U19-es válogatott a lettekkel vívott Eb-selejtezőn.

Lettországban küzd az elitkörért az U19-es nemzeti csapat, amely a házigazdák ellen kezdte meg szereplését az Eb-selejtező minitornán. Az első félidőben komoly helyzetet nem sikerült kialakítanunk, miközben a lettek többször is veszélyeztettek. A fordulást követően viszont mi szereztük meg a vezetést: a 47. percben növendékünk – a kölcsönben az Aqvital FC Csákvár csapatát erősítő – Major Marcell értékesített egy büntetőt. De nem sokáig örülhettünk az előnynek, az 55. percben a hazaiak labdája utat talált az ugyancsak puskásos – és jelenleg szintén a másodosztályú csákváriaknál szereplő – Pécsi Ármin hálójába. S minthogy újabb gól nem született, az összecsapás 1–1-es döntetlennel ért véget. A csoport második mérkőzésén Gibraltár fiataljaival, majd a zárómeccsen a norvégokkal találkozik a magyar csapat. Ahhoz, hogy továbbjussunk, az első két hely valamelyikét kell megszereznünk.

U19-es Európa-bajnoki selejtező, 2. csoport, 1. mérkőzés

Riga, Lettország, 2023. 10. 11.

Lettország–Magyarország 1–1 (0–0)

Magyarország: Pécsi Ármin – Bodnár Gergő (Boros Zsombor, 45+3.), Komlósi Bence, Kocsis Gergely, Kokovai Csongor – Michael Okeke, Tóth Alex, Vingler László (Cibla Flórián, 85.) – Klausz Milán, Pintér Filip (Mohos Barnabás, 46.), Major Marcell (Szvoboda Dániel, 65.)

Gól: Major (47. – 11-esből), illetve Kesnieks (55.)

A magyar válogatott kerete

Kapusok:

Pécsi Ármin (Puskás Akadémia/Csákvár)

Gyetván Márk (Bp. Honvéd)

Erdélyi Benedek (DVSC)

Védők:

Komlósi Bence (Parma)

Miklós Péter (PMFC)

Kocsis Gergely (Bp. Honvéd)

Almássy Levente (FTC)

Kokovai Csongor (FTC)

Középpályások:

Bodnár Gergő (Peterborough)

Szvoboda Dániel (Haladás)

Vingler László (ETO)

Tóth Alex (FTC)

Cibla Flórián (DVSC)

Boros Zsombor (ZTE)

Michael Okeke (Manchester City)

Major Marcell (Puskás Akadémia/Csákvár)

Támadók:

Szűcs Tamás (Köbenhavn)

Mohos Barnabás (Haladás)

Huszár Marcell (ETO)

Klausz Milán (ZTE)

Pintér Filip (Haladás)

(Borítókép: Major Marcell – a Puskás Akadémia archívuma)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1