megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Simple Liga: Ma semmi sem sikerült

Simple Liga: Ma semmi sem sikerült

Női csapatunk egygólos vereséget szenvedett a Panchóban.

Első csapat, Női futball

#noinb1 #simpleliga #puskas

⏲ 2023-10-14

A Haladás elleni idegenbeli győzelem után joggal remánykedhettek Halászi Kinga tanítványai abban, hogy hazai környezetben kétvállra fektetik a bajnokságban mögöttük álló MTK-t. Az első félidőben lett is volna erre lehetőség, de rendkívül sok pontatlanság csúszott a játékunkba és a gólhelyzetek kialakítása előtti pillanatkoban a játékosok gyakran választották a kevésbé jó megoldást. Közepes iramban kezdődött a meccs, a 15. percben Dannback Emilia mutathatta meg képességeit, amikor egy lövést semlegesített, a kipattanóra rárontó vendégjátékos elől Lida Lainen tisztázott. Két perccel később Tóth Zsóka szemben a kapuval lendítette lövésre a lábát, jó húsz méterről. Az erő megfelelő volt, az irányzék kevésbé. A 22. percben a végig lankadatlan harcossággal futballozó Sinka Napsugár kínálta meg Varga Lucát egy egészséges lövéssel, két védő között szépen húzta vissza a labdát a tizenhatos előterében, a löket is jó volt, az MTK hálóőre nem is tudta elsőre megfogni. A másik oldalon a 26. percben Barkóczi Bernadett lőhetett középről, 17-18 méterről, ajtó-ablak helyzetben, de az eredményjelzőt találta el. Tuza Petra is letette névjegyét a 31. percben, amikor egy védővel a nyakán, jobb oldalról tört kapura, de 17 méterről ő is fölé lőtt. 

A fordulás után jött a keserű pirula. A 47. percben egy kapu előtti kavarodás után Siklér Kinga lábáról a meglepett Dannback mellett valahogy a hálóba vánszorgott a labda, ezzel szerezte meg a vezetést, s mint később kiderült, a győzelmet is az MTK. (0–1) A lányok ezután is próbálkoztak, Halászi Kinga behozta Pécsi Dórát, Tamók Rebekát, Staier Sydney-t, Kovács Esztert, Zán- Fábián Pannát, de képtelenek voltunk megtörni a kék-fehér együttest. A meccs is leült, a vendégek nem erőltették az előny növelését, mi pedig fogcsikorgatva igyekeztünk valamit kihozni a 90 percből, kevés sikerrel. A 80. percben alakítottuk ki a legnagyobb helyzetünket, Zán-Fábián, Sinka és Sydney két védővel szemben együtt törhetett kapura, a labda kikerült a baloldalon felfutó Sydney-hez, aki kecsegtető helyzetben, kissé balról a kapu mögé tüzelt. Voila Chrysanthi két perccel a vége előtt bemutatott még egy szépségdíjas cselt, majd húsz méterről célba vette a bal felső sarkot, Dannback szépen úszva a levegőben, hárította a lövést. Egyenlíteni nem sikerült, csak a tapasztalatszerzésnek örülhettünk ezen a délutánon.

KÉPGALÉRIA ITT

Simple Női Liga, 7. forduló

2023.10.14., Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 0–1 (0–0)

Vezette: Molnár Réka

Sárga lap: Pataki

Gól: Siklér (47.)

Puskás Akadémia FC: Dannback, Bokor, Szemán-Tóth, Palakovics, Harmat, Kovács A., Szarvas, Sinka, Tóth Zs., Tuza, Laine

Csereként pályára lépett: Sydney, Kovács E., Tamók, Zán-Fábián, Pécsi

MTK: Varga, Farádi-Szabó, László, Murár, Barkóczi, Mészáros, Palama, Voila, Pataki, Bokor, Siklér

Csereként pályára lépett: Zágor, Dubuc, Vas, Végh

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1