megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
U16: kibrusztolt győzelem

U16: kibrusztolt győzelem

Nagyot harcolva, Magyarics duplájával múltuk felül az ETO-t.

⏲ 2023-10-18

Egy korábbról elhalasztott forduló várt az U16-os fiúkra, akik Győr felé vették az irányt, hogy megmérkőzzenek a nyugat-dunántúli zöld-fehérekkel. Remek játékkal és Magyarics találatával egygólos vezetésnek örvendve vonulhattunk szünetre, s hála tehetséges támadónknak a második játékrészben meg is dupláztuk előnyünket. Bár az ETO a szépítéssel kissé ránk ijesztett, az „aranyos” fiúk végül nagyon fontos három ponttal térhettek haza.

Így értékelte az összecsapást a vezetőedző, Arany Dávid: „Az első félidő rendben volt, jól működtek a letámadások, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, szépen felépített, megkomponált támadásokat vezettünk. Mindez a második félidő elejére is igaz volt, ám be kell ismernünk: a helyzetkihasználásunk gyenge volt, több lehetőséget is elhibáztunk, amellyel idejében le tudtuk volna zárni a mérkőzést. Ahogy az lenni szokott, kétgólos vezetésnél kaptunk egy gólt, így az utolsó negyedóra nehézkesre sikerült. Szó szerint ki kellett brusztolnunk a győzelmet. Nagyot küzdöttek a fiúk, sokan önfeláldozóan játszottak, ezért dicséret illeti a csapatot. Boldogok vagyunk, hogy végre tudtunk nyerni, jó volt látni, ahogy örülnek a játékosok, de minthogy utánpótlásfutballról beszélünk, fontos, hogy megfelelően kezeljük a tanulságokat, lássuk, mi volt a jó, mi a rossz – s ezt minél gyorsabban igyekezzünk kijavítani.”

U16-os bajnokság, 2. forduló (elhalasztott mérkőzés pótlása)

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 1–2 (0–1)

G.: Magyarics (37., 72.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3