megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
+Elhunyt Varga Márkó+

+Elhunyt Varga Márkó+

Az egykori Puskás-növendék Ausztriában futballozott, ott szenvedett halálos balesetet.

⏲ 2023-11-05

Megrendülten értesült a magyar sportszerető közvélemény arról a tragikus autóbalesetről, amelyben egy korábban a Puskás Akadémián is megfordult ifjú labdarúgó életét veszítette. Az ifjú tehetség Varga Márkó az osztrák ASKÖ Donau Linz csapatát erősítette, de 2011 és 2013 között akadémiánkon nevelkedett. Az alábbi fénykép a Puskás Akadémia 2011-12-es évkönyvében látható, rajta a bajnoki negyedik helyezett U15-ös csapattal. Márkó, aki abban az évben nyolc góllal járult hozzá a sikeres szerepléshez, a felső sorban jobbról az első.

Ami a végzetes baleset körülményeit illeti, sajtóértesülések szerint a karambol szombat hajnali 2 óra után nem sokkal történt a Bécs felé vezető nyugati autópályán. Négy jármű ütközött eddig tisztázatlan körülmények között, köztük az az autó, amiben a jánoshalmi Varga Márkó is ült. A szerencsétlenül járt fiatal kizuhant az autóból, ekkor sérült meg életveszélyesen. A mentők a helyszínre érkezést követően sikeresen újraélesztették, és miután stabilizálták az állapotát, a Kepler Egyetemi Kórházba szállították. Márkó szervezete azonban végül feladta a küzdelmet és nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. 

Isten nyugosztalja a fiatal tehetséget, és adjon megnyugvást szeretteinek!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

november 9. | 17:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1
Kolorcity Kazincbarcika SC - Puskás Akadémia FC  1–3
Bicske - Puskás Akadémia FC II  1–0
Felcsút SE U13–Paksi Futball Club  2–0
Felcsút SE U12–Paksi Futball Club  5–1
Puskás Akadémia U14–Illés Akadémia  3–2
Puskás Akadémia FC II - Veszprém  1–2
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
DVSC - Puskás Akadémia U17  1–0