megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Megtört a jég!

Megtört a jég!

Végett vetett hosszú nyeretlenségi sorozatának NB III-as csapatunk, amely Dmitro Dimitrijev góljával 1–0-ra nyert a BVSC-pályán a „Kerület” ellen.

A negyedik helyezett III. Ker. TVE vendége volt második számú felnőttcsapatunk szombaton az NB III északnyugati csoportjának 16. fordulójában. Vanczák Vilmos együttese zsinórban öt döntetlennel, a 13. helyről futott neki a találkozónak, amelynek első félidejében nem esett gól a második játékrészben aztán minden szempontból megtört a jég: a csereként beállt Dmitro Dimitrijev gyakorlatilag első labdaérintéséből betalált, s ezzel egyben a hőn áhított győzelmet is megszerezte csapatunknak.

„Megmondom őszintén, nagy kő esett le szívemről, mert az elmúlt meccseken a vezetés birtokában mindig jött egy hiba a kilencvenedik perc után, de most végig koncentráltak maradtunk. Régen éreztük már a győzelem ízét, a srácok eddig is beleadtak apait-anyait, s most végre látják, hogy a befektetett munkának van gyümölcse, ezért is örülök nagyon ennek a sikernek” – nyilatkozta az összecsapást követően Vanczák Vilmos.

NB III, Északnyugati csoport, 16. forduló

III. Ker. TVE–Puskás Akadémia FC II 0–1 (0–0)

Gól: Dimitrijev

Puskás: Perczel – Umathum, Fodor M., Magasföldi, Janyickij, Ominger, Jablonszkij, Szabari, Posztobányi, Demeter, Vajda R. Csereeként pályára lépett: Vékony, Dimitrijev, Bontás

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia U17  1–0
Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3