megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Simple Liga: Sima győzelem az Astra ellen

Bokor Adriék gyakorlatilag végig egykapuztak, a vendégek számára hízelgő a 3–0.

⏲ 2023-11-19

Csípős hidegben kellemesebb az otthon melege. Valahogy ez volt az ember érzése az Astra HFC-Üllő első félidőben bemutatott produkciójával kapcsolatban. A vendégek bizony nem nagyon akartak kimozdulni a térfelükről, a labda is legfeljebb akkor került a mi oldalunkra, amikor éppen kirúgást végzett el Schvirján Dóra. A helyenként nyomasztó mezőnyfölény persze nem feltétlenül jelentett könnyebséget a Puskás-lányoknak, bár néhány helyzetet így is sikerült kidolgoznunk. Az 5. percben például Staier Sydney baloldali beadását Pécsi Dóra közelről lőtte fölé, a 28. percben Nagy Lili szabadrúgásánál bizakodhattunk, a 37. percben pedig Palakovics Laura maradt le minimálisan a ziccerlehetőséget jelentő labdaszerzésről az ötös környékén. A 41. percben aztán Tamók Rebeka villant, a tizenhatos vonalának közelében mellel levette a labdát, aztán a bal alsóba helyezett. (1–0)

A fordulás után sem sokat változott a játék képe, de szerkezetet váltottunk, bejött Tuza Petra és Minea Grönberg, így még nagyobb nyomást tudtunk kifejteni az ellenfél kapujára. Tuza a 61. percben egy jobboldali beadást olyan erővel ívelt be középre, hogy az a hálóban kötött ki (2–0), majd a 78. percben Tamók belőtte második gólját is, így formalitássá vált az utolsó tíz perc. (3–0) Amelyben egyébként a vendégek is megmutatták, hogy fel tudják hozni a labdát a kapunkig, és Lovász Emma személyében néhány lehetőséget is kialakítottak. Az eredmény azonban nem változott, több mint megéredemelten nyertünk. 

KÉPGALÉRIA ITT:

Simple Női Liga 11. forduló

2023.11.19. Puskás-pálya

Puskás Akadémia FC – Astra HFC-Üllő 3–0 (1–0)

Vezette: Molnár Réka

Sárga lap: Véninger

Gól: Tamók (42., 61.), Tuza (77.)

Puskás Akadémia FC: Dannback – Palakovics, Szemán-Tóth, Kovács A., Bokor – Sinka – Staier, Szarvas, Nagy L., Pécsi – Tamók

Csereként pályára lépett: Tuza, Grönberg, Zán-Fábián

Astra HFC-Üllő: Schvirján, Csolti, Kövy, Balogh O., Gelb, Lovász, Kós, Tőzsér, Vidács, Pap, Véninger

Csereként pályára lépett: Szuja, Almási

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1
FC Sopron - Puskás Akadémia FC II  1–0
DVSC - Puskás Akadémia U19  2–3
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U17  2–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  5–1