megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet: Puskás – KTE

Meccstörténet: Puskás – KTE

Korrigálható különbség: Eggyel többször győzött ellenünk a hírös város csapata.

⏲ 2023-12-06

Bizonyára létezik hosszabb történet, mint a Puskás és a KTE közös életútja a magyar bajnokság élvonalában, ettől függetlenül a 2013 óta íródó história bővelkedik izgalmas, fordulatos mérkőzésekben. Ott van rögtön az első bajnoki mérkőzés 2013 novemberéből, ami egy harcos, 2–2-es döntetlent hozott. Haraszti Zsolt (fotó) 27 méteres bombájával nyitottuk a sort, majd a későbbi Leeds United-utánpótlás menedzser, a spanyol idegenlégiós Francisco Gallardo zseniális perdítésével dupláztuk meg az előnyt. A másik oldalon a hajrában Gréczi Gábor és Barry Ousmane is betalált, így alakult ki a végeredmény.

Fél év elteltével viszonoztuk a látogatást Kecskeméten, ahol Szakály „Dini” duplájával 2–1-re sikerült nyernünk. A harmadik meccsen sajnos a lilák is behúzták az első Puskás-elleni győzelmüket. 2014. október utolsó napján, hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedtünk a Bekő Balázs által dirigált csapattól. A sorrendben negyedik Puskás – KTE találkozót azért fontos feleleveníteni, mert az volt a legutolsó – és egyben a legnagyobb győzelmünk a kiskunsági alakulat ellen. 2015. május 16-át írtak, a még „bejáratós”, nemrég épült Pancho Aréna aznapi hőse egyértelműen a triplázó Tischler Patrik (fotó) volt, aki a 17., a 48. és a 90. percben is betalált. Lencse László is letette a névjegyét, egy rontott büntetőt követően.

2022 olyan szempontból volt érdekes év, hogy az augusztusi hazai, valamint a novemberi, idegenbeli mérkőzés egyaránt 1–1-gyel zárult. Ezek voltak egyébként a leginkább gólszegény meccsek, hiszen a Puskás és a KTE összecsapásokon rendesen potyognak a gólok, a meccsenkénti átlag 3.3.

Az idei esztendő eddig kiérdemelte a „fekete” jelzőt, hiszen április 8-án hazai pályán 3–0-ra kaptunk ki a lila-fehérektől, augusztus 26-án pedig 4–1-re idegenben. Igaz, ez utóbbi találkozó kifejezetten pikánsra sikeredett. Minden jól indult a mi szempontunkból, de Lamin Colley korán szerzett gólját les előzte meg. Utána több helyzetet is kidolgoztunk, mégis a Kecskemét szerzett vezetést tizenegyesből, majd egy újabb büntető révén már 2–0 volt oda. A fordulás után Jakub Plsek is lőhetett egy tizit, ezzel szépítettünk, de a hazaiak még kétszer betaláltak, így ők is beállították a saját rekordjukat ellenünk.

A jelenlegi állás tehát két Puskás-győzelem, három döntetlen és ugyanennyi KTE-siker, 14–12-es gólkülönbség pénteki vendégeink javára. Milyen szép lenne, ha teljesen egálba kerülnének a mutatók, például egy 2–0-s hazai diadallal!  

Egy szív. Hajrá Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

DVSC–Puskás AKadémia U19 kupa  5–2
Puskás Akadémia leány U19–MTK Budapest  1–1
Bp. Honvéd–Puskás Akadémia U14  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–1
Puskás Akadémia U15–Budapest Honvéd  0–0
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  3–1
Fehérvár - Puskás Akadémia U17  0–3
Puskás Akadémia U19 - DVTK  2–2
Puskás Akadémia U15 (leány) - St. Mihály FC  0–0
Puskás Akadémia FC - DVTK  4–3