megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ki tett meg mindent, hogy jó focista legyen?

Mintegy százhetven gyermek gyűlt össze szerte a Vál völgyéből a Puskás Akadémián, s minthogy egytől egyig mindannyian jók voltak, egy röpke látogatás erejéig Lappföldről visszatért hozzájuk a Mikulás – senki sem maradt ajándék nélkül a gyerekcsoport évzáróján.

Akadémiánk ebédlőjében sereglettek egybe a gyerekcsoport játékosai, az óvodásoktól és a kisiskolásoktól kezdve egészen a listavezető megyei U15-ös fiúkig, hogy együtt várják az ünnepet, s lezárják a mögöttük hagyott évet. Elsőként Székely Gábor operatív vezető szólt hozzájuk: „Annak idején az U11-es csapat edzője voltam, s olyan helyi fiatalokkal foglalkoztam, mint Nagy Gedeon vagy éppen Cserkuti Zsolt, akik mostanra az akadémia játékosai. Büszkék vagyunk rájuk, s hisszük, hogy közöttetek is vannak olyan gyerekek, akik elhatározzák magukat, s becsületes munkával egyszer ugyanezt az utat járják be, s hamarosan U14-es csapatunkban köszönthetjük őket. Ki az, aki úgy gondolja, hogy ebben az évben mindent megtett azért, hogy jó focista legyen?” – tette fel a kérdést Gabi bácsi, s hogy, hogy nem, minden kéz a magasba emelkedett. „Én is így látom!” – nyugtázta Székely Gábor, hozzátéve: „Továbbra is szeressétek a futballt, úgy, ahogyan mi is, nekünk a játék az életünk. Szeretnénk, ha ti is épp így járnátok.”

Lacza Albert, a gyermekcsoport szakmai koordinátora csupán egyetlen kéréssel fordult a gyerekekhez: „Ne feledkezzetek el az edzőitekről sem, akik idén is rengeteget dolgoztak veletek, értetek!” S már zúgott is a taps. Preakadémiánk növendékei pedig egy különleges emléklappal lettek gazdagabbak, amelyen olyan örök futballbölcsességek szerepelnek, mint hogy: „Akkor leszel jó játékos, ha az ellenfél öltözőjében is rólad beszélnek.” Még mielőtt a gyerekek a finom pizzának nekiláttak volna, meglepetésre betoppant a Mikulást, no persze ehhez a kis Boldi mikuláshívogató dala is kellett. Bár az ünnepén már túl vagyunk, a „nagyszakállú” nem bírta ki, hogy ne legyen ott egy ünnepen, amelyen ennyi gyerek gyűlt össze, így hát fogta magát, s rénszarvasok repítette szánjával újból betért Felcsútra. „Hány szögletet rúgtál életedben?” – kérdezte tőle az egyik kisfiú. „Én kapus vagyok” – árulta el a Mikulás, s ezzel megtudtunk valamit, amit bizony egyetlen legendárium sem rögzít. S miközben ajándékait kiosztotta, útravalóul egyetlen gondolatot hagyott itt a Vál-völgyi gyerekeknek: „Ne hagyjátok abba a focit!”

KÉPGALÉRIA ITT:

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3