megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Igazi klubbá váltunk

Igazi klubbá váltunk

Ünnepre gyűlt össze a Puskás Akadémia közössége – túl azon, hogy hagyományos évzárónk során együtt karácsonyoztunk, díjaztuk az elmúlt bajnoki idény legjobbjait is, s bemutatkozott akadémiánk új mez- és főszponzora.

Újra ünneplőbe öltözött a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont labdajátékcsarnoka, hogy teret adjon a Puskás-család évzáró gálájának. A 2022/2023-as bajnoki évad legszebb puskásos találatainak felidézését követően akadémiánk kuratóriumának elnöke szólt az ünneplőkhöz. „Ebben az idényben is nagy sikereket élt át az akadémia, NB I-es csapatunk és női felnőttegyüttesünk is a negyedik helyen zárt, utóbbi döntőt játszhatott a kupában, U19-es és női U17-es csapatunk pedig bajnok lett – emlékeztetett Mészáros Lőrinc. – Az elmúlt tizenöt év munkája, hogy három Puskás-nevelés is szerepel a magyar nemzeti csapatban, amely csoportelsőként jutott ki az Eb-re. Erőt kell, hogy adjon ez a siker, amely jelzi: fel lehet építeni egy szép karriert, be lehet kerülni a legjobbak közé. Különösen advent idején hálát kell adjunk a támogatóinknak, akik elkötelezetten segítik a Puskás Akadémiát – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök. – Köszönöm a fiatalok munkáját, s azokét is, akik értük dolgoznak az akadémián. Idén igazi klubbá váltunk, megszűnt a párhuzamos működés, összevontuk a felnőttcsapat és az akadémia szakmai munkáját, ezzel régi vágyunk teljesült. Az elmúlt tizenöt év nem volt zökkenőmentes, ám a fejlődésünk töretlen volt, kiépült az infrastruktúránk, s a Puskás Akadémia a világ egyik legkiválóbb utánpótlásműhelyévé vált. Ez is mutatja az erőnket, s minősíti a munkánkat – köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a sikerekhez.”

Akadémiánk elnöke, Mészáros Lőrinc, Tóth Balázs klub- és akadémiaigazgató, Komjáti András tulajdonosi tanácsadó és Kiss Zoltán kollégiumigazgató ezúttal is kitüntette azokat a labdarúgókat, akik a pályán vagy akár a pályán kívül kimagaslóan teljesítettek.

Az iskolapadban remeklő labdarúgók közül Borsiczky Zsófia, Erdei Zsombor, Hamvas Dorottya, Juhász Emese, Ratkai Ádám, Somogyi Ádám, Somogyi Tamás, Szabó Panna és Vadász Lara érdemelte ki az év tanulója titulust, Vajda Roland pedig „megvédte címét”, s akárcsak 2022-ben, úgy idén is az akadémia legkiválóbb tanulója lett.

Másodjára tüntették ki Hegyi Márk-díjjal példamutató magatartásáért akadémistánkat. Az elhunyt kollégiumi igazgatóhelyettesünk emlékére alapított elismerésre Gazdag Mersét találták méltónak (a díjátadókhoz a kitüntetés átnyújtásakor az Öregdiákközpont vezetője, Mácsodi Ferenc is csatlakozott).

Az akadémia legjobb edzőjévé Lednitzky Andrást választották.

Az év kapusa címet (az elismerés történetében először egy női kapus) Pongrácz Ágnes érdemelte ki – a díjat a hagyományokhoz híven a Felcsút SE egykori hálóőre, Oláh János adta át.

Az év akadémistája Dusinszki Szabolcs lett, s az idén is megválasztották az év saját nevelésű NB I-es játékosát, méghozzá a fiúk és a lányok között egyaránt – az elismerést Gruber Zsombor és Nagy Lili vehette át.

Egykori növendékünk, Sallai Rolland idén újra díjat ajánlott fel annak a játékosnak, aki a pályán és a pályán kívül egyaránt tiszteletreméltóan cselekszik – a kitüntetést Vincze István Somogyi Ádámnak adta át. „Sala” pedig videóüzenetben köszöntötte alma materét, illetve a fiatalokat: „Büszke vagyok, hogy egyszer én is a Puskás Akadémia növendéke voltam. Remélem, hogy a következő években sok tehetség kerül ki az akadémiáról. Dolgozzatok keményen, adjatok bele mindent. Számotokra minden adott ahhoz, hogy kiemelkedjetek. Nagyszerű létesítmény az akadémia, egyedülálló egész Európában. Használjátok ki, s ti is legyetek büszkék arra, hogy ott pallérozódtok. Ne veszítsétek el a fókuszt az álmaitokról – azt gondolom, ez a legfontosabb.”

Minthogy az MLSZ és az M4 Sport közös szavazásán Batik Bence kapta az OTB Bank Liga 2022/2023-as szezonjának legszebb találatáért járó díjat, NB I-es csapatunk játékosát is köszöntöttük, ahogyan első számú női csapatunk játékosát, Sinka Napsugárt is, akit az MLSZ idényzáró Rangadó díjátadó gáláján az év felfedezettjévé választottak.

Vezetőink korosztályonként is díjazták az elmúlt évad legjobbjait.

A 2022/2023-as idény legjobb játékosai:

Corbu Marius (NB I)

Babós Levente (NB III)

Szabari Roland (U19)

Dmitro Dmitrijev (U17)

Pál Barna (U16)

Budai Attila (U15)

Erdei Zsombor (U14)

Palakovics Laura (női NB I)

Szarvas Sára (leány U19)

Szalay Gyöngyvér (leány U17)

Cserkuti Anett (leány U15)

De gólkirályokat is koronáztunk az idén is.

A 2022/2023-as idény legtöbb találatot szerző játékosai:

Artem Favorov (NB I)

Magasföldi József (NB III)

Olekszandr Piscsur (U19)

Mondovics Kevin (U17)

Shnaider Artur (U16)

Magyarics Erik, Poór Tamás (U15)

Görög Vincent (U14)

Mayer Zsófia, Diószegi Fanni (női NB I)

Tóth Zsóka (leány U19)

Nagy Nikolett (leány U17)

Oleksza Korina (leány U15)

Mészáros Lőrinc a Puskás Akadémia azon munkatársait is köszöntötte, akik több mint egy évtizede tartoznak akadémiánk kötelékébe. 15 éve erősíti a felcsúti futballműhely csapatát id. Spindler József karbantartó, Kecskés Péter kollégiumi nevelő, Móri Tamás, az U13-as csapat edzője, Szabó Péter műszakiigazgató-helyettes, de nem maradtak ki a köszöntésből azok sem, akik immár tíz éve dolgoznak nap mint nap a maguk területén a Puskás Akadémia sikeréért.

Az elismeréseket követően Istenes László tájékoztatásért és megjelenésért felelős igazgató lépett a színpadra, s ismertette az elmúlt időszak látványos arculati megújulásának legfőbb területeit, majd tehetségeink következtek, akik bemutatták a Puskás Akadémia 2024/2025-ös idénytől használatos új mezcsaládját – a szereléseken a Puskás Akadémia új mez- és főszponzorával: az MBH Bankkal.

Tekintsd meg ide kattintva a Puskás Akadémia évzáró gáláján készült képösszeállításunkat!

Többéves hagyomány, hogy az évzáró napján edzőink és mindenkori U15-ös csapatunk fiataljai összemérik tudásukat a pályán. Idén úgy esett, hogy a mesterek 6–1-es győzelmet arattak a tanítványok felett.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3