
Leány U17: Éremgyanús őszi menetelés
A jelenlegi helyezés alapján, a szezon végén akár ismét bajnoki aranynak is örülhetünk.
⏲ 2023-12-27
Nagyot mentek Paranai Enikő tanítványai az idei bajnoki kiírás első felvonásában. A Puskás U17-es leánycsapata tényleg elképesztő teljesítményt nyújt, mindössze három ponttal van lemaradva a listavezető Ferencváros mögött és már most csaknem félszáz gólnál tart. A nyáron érkezett vezetőedző a következő gondolatokat osztotta meg velünk az őszi idény kapcsán: "Július 17-én kezdtem el dolgozni a Puskás Akadémián. Nagy motivációval és bevallom, némi félelemmel fogadtam a megtisztelő felkérést, de ez utóbbi hamar elillant. A lányok és a szakmai stáb is nagyon kedves és befogadó volt, ami olajozottabbá tette a kezdeti fázist."
Paranai Enikő a mindenkori vezetőedzők klasszikus feladatsorát kapta meg a felkészülés időszakában, így többfelé kellett figyelnie egyszerre. "A felkészülés elsősorban az új játékosok beilleszkedéséről és a csapatkohézió kialakításáról szólt. A startpisztoly eldördülését követően már az volt az alapvető célom, hogy a csapategység fejlesztése mellett a játékosok egyéni szinten is feljebb tudjanak lépni, és ezt érzésem szerint decemberre sikerült is megvalósítani. Amikor a csapat pályára lépett, mindig úgy éreztem: a lányok egy pillanatra sem felejtik el, hogy ők a Puskásért harcolnak és ebben a szellemben teljesítettek, amire büszke vagyok. Ennek a mentalitásnak az a hozadéka, hogy hajszállal lemaradva a másodikak vagyunk a bajnokságban, mindössze egy vereség és egy döntetlen jelenti a pontveszteséget a Fradi mögött."
Az őszi szezon nem kizárólag a bajnoki menetelésről szólt, hiszen a csapat számos játékost delegált a korosztályos válogatott(ak)ba. "Az, hogy ilyen nagy számban tudjuk adni a játékosokat a korosztályos válogatottba, egy hatalmas lehetőség. Nyilván vannak, akik az U19-es nemzeti csapatban is játszanak, de ott van például Vadász Lara és Sági Panna, utóbbi nyáron érkezett hozzánk, nagyon remélem, hogy ők is előbb, vagy utóbb alapemberei lesznek az U15-ös válogatottnak."
"Ami a tanulságokat illeti, emberek vagyunk, nálam és a lányoknál is előfordulnak mélypontok. Úgy érzem, a jövőben sokkal többet kell foglalkozni velük mentális szempontból, az előrelépéshez miondenképpen szükség van arra, hogy több időt fordítsunk a lelki dolgokra is. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: az a legfontosabb, hogy csapatszinten és egyénileg is fejlődni tudjunk. Olyan tudást szeretnék adni a játékosaimnak, hogy később, a nagycsapatnál is meg tudják állni a helyüket."
Paranai Enikő a mindennapi munka során nagy hasznát veheti annak, hogy ő maga is még kvázi aktív labdarúgó. "Játékosból lettem edző, onnan szereztem tapasztalatot az edzősködéshez. Most ez megfordult, mert edzői tapasztalatokat vihetek ki a pályára, tehát ez egy önfejlesztői szakasz az életemben, tele izgalmas kihívásokkal. Nyilván én még szakmai rutint szeretnék szerezni, az akadémia erre egy egészen kiváló közeg. Egy labdarúgóedző szeme előtt mindig ott lebeg az, hogy milyen lenne egy felnőttcsapatnál, vagy akár a válogatott közelében dolgozni. Egyelőre ilyesmiről nincs szó, nagyon jó helyen vagyok itt, de a távolabbi jövőt tekintve szakmai szempontból mindenképpen szeretnék előrelépni. A csapat kilátásaival kapcsolatban, természetesen a legfényesebb éremmel lennénk elégedettek. Ígérhetem, hogy a lányok, és személy szerint én is mindent el fogunk követni azért, hogy ezt elérjük."
