megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Puskás, a műalkotás – névadónk rendhagyó szemszögből a tízéves akadémiai körút során

Legelső látogatóit 2014-ben fogadta akadémiánk épületegyüttese, avagy tíz esztendeje indult el a Puskás Akadémia-körút – ennek apropóján a legkiválóbb hazai képzőművészek Puskás ihlette alkotásai láthatók a Pancho Arénában.

Vezetett túránk során immár tíz éve együtt járhatjuk be a világ egyik legszebb futballkomplexumát, a Puskás Akadémiát. Amellett, hogy bepillanthatunk az akadémisták mindennapjaiba, a Pancho Arénában benézhetünk a játékosok öltözőjébe, a játékoskijárón át kiléphetünk a világ legszebb futballszentélyei közé sorolt stadion gyepére, leülhetünk a kispadra, kipróbálhatjuk, milyen a sajtótájékoztatók helyszínén vagy éppen a díszpáholyban helyet foglalni – beléphetünk mindenhova, ahova szurkolóként egy mérkőzésen aligha. Mindezen túl testközelből csodálhatjuk meg névadónk, Puskás Ferenc legkülönlegesebb ereklyéit, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmét, BEK-trófeáit és a Real Madridban viselt mezét. Felfedezőutunk során beláthatunk futballműhelyünk kulisszái mögé, s többet tudhatunk meg a legendás tízesről, az akadémiai épületegyüttesről és a profi futballisták életéről.

Minthogy a Pancho Aréna az állandó Puskás-tárlat mellett ezúttal egy időszaki kiállításnak is helyet ad, a jubileumi Puskás Akadémia-körút állomásainak sorában a legkiválóbb hazai képzőművészek Puskásról készített munkáit is megtekinthetjük. Kertész Csaba 2010-ben kérte fel a neves alkotókat, hogy fogalmazzák papírra, vászonra, bronzba Puskást. Több mint harminc művész, közöttük számos Kossuth- és Munkácsy-díjas mester adta le alkotását, sokféle stílusban és technikával festmények, grafikák, szobrok egyaránt születtek. A műveket elsőként a New York-palotában mutatták be. Ám a galerista a Puskás ihlette alkotásokat lassanként megvásárolta, s rendhagyó módon tette közkinccsé – lakásgalériát hozott létre budai otthonában. A lakhelyét Puskással megosztó Kertész Csaba kiállítótermének legkülönlegesebb festményei és illusztrációi kaptak most helyet a Pancho Arénában.

A magyar labdarúgás napján megnyílt Hommage á Puskás Öcsi kiállítás január 19-ig a tízéves Puskás Akadémia-körút során várja látogatóit.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3