megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet, ellenfélnéző: ZTE

Meccstörténet, ellenfélnéző: ZTE

Forgandó a szerencse a két csapat találkozóin, a hétközi fordulóban egy ébredező Zete érkezik hozzánk.

⏲ 2024-02-06

Nem kell a távoli múltban keresgélnünk, ha csapatunk és a ZTE NB I-es találkozóinak történetét akarjuk boncolgatni. 2019. augusztus 31-én játszottunk először a kék-fehérekkel az élvonalban. Azon az idegenbeli mérkőzésen a 36. percben David Vanecek 22 méterről eleresztett, sistergős bombájával szereztük meg a vezetést. Nem sokkal később a hazaiak tizenegyeshez jutottak, amelyet Radó András értékesített, így már a fordulás előtt kialakult az 1–1-es végeredmény.

A következő Puskás – ZTE a zalaiak történetének első győzelmét hozta ellenünk, még akkor is, ha beleszámítjuk a 2012 és 2017 között lejátszott négy NB II-es meccset. 2019. december 14-én az első Panchó-beli Puskás – Zete összecsapáson az eltúlzott játékvezetői szigorral is fel kellett vennünk a harcot. Az első negyedóra végén Kamen Hadzhiev a felezővonal közelében odalépett a labdával éppen meglódulni készülő Ikobának, a hazaiak megrökönyödésére pedig Iványi Zoltán zsebéből sárga helyett egyből a piros lap bukkant elő. A korán jött emberhátrány dacára egészen az 57. percig tartottuk magunkat, amikor egy védelmi hibánkat kihasználva Bobál Gergely néhány méterről vette be a kapunkat.

2021. augusztus 15-én szép ajándékot kapott minden Mária nevű szurkolónk, hiszen idegenben, eddigi legnagyobb győzelmünket könyvelhettük el a Zete ellen. A 13. percben Skribek Alen még ránk ijesztett, de a második játékrészben Artem Favorov, Jakov Puljic és Corbu Marius megnyugtatta a kedélyeket, beállítva a 3–1-es végeredményt. Sajnos a legnagyobb különbségű győzelmet a két csapat között a ZTE jegyzi, 2021. április 24-én 4–1-et értek el ellenünk a Panchóban. 

Legutóbb 2023. szeptember 29-én ütköztünk meg a „Jövő Klubjával”. A 88. percben Jakub Plsek vezetést szerzett, de Josip Spoljaric a hosszabbítás nyolcadik percében pontot mentett a hazaiaknak.

A Puskás és a ZTE játékosai közül még senki sem jutott két gólnál tovább a két csapat találkozóin, nálunk Josip Knezevic és Jakub Plsek, a kékeknél Zoran Lesjak, Ovudie Ikoba, Bobál Gergely, illetve Futács Márkó tart két találatnál. Az élvonalbeli mutató jelenleg enyhén a vendégek felé billen: öt Zete-győzelem, négy Puskás-siker és négy döntetlen, itt tart a két csapat az élvonalban.

Ha a ZTE jelenlegi állapotát nézzük, nem árt leszögezni: csalóka a 10. pozíció, ahol Márton Gábor együttese jelenleg tanyázik. Példa erre a szezonnyitó mérkőzésük a Fehérvár FC ellen, amit magabiztosan, 3–1-gyel húztak be otthon. Talán nem volt előzmény nélküli ez az eredmény. Még mielőtt az erősítésekről szólnánk, idézzük fel: a telet a Groupamában zárták, és bár 3–0-ra kikaptak a címvédőtől, az előző fordulóban ikszeltek az Újpesttel, azelőtt pedig 3–0 arányú kalóztámadást hajtottak végre Diósgyőrött. Mostani ellenfelünk öt győzelméből hármat idegenben ért el, a miskolciak mellett a Mezőkövesd és a Kisvárda futott bele hazai pályán a zalai késbe. A ZTE támadói nem fukarkodnak a gólokkal, 24 találatnál tartanak, nálunk 28 ez a mutató. 

A téli szünetben a következő változások történtek az Október 6. tér 16. szám alatt: megszerezték Vogyicska Balázst az FTC-től és Kiss Bencét a Kecskeméttől. Szerződést bontottak Daniel Milovanovikj-jal és Todor Todoroskival, Klausz Milánt kölcsönadták a Szegednek.

A ZTE házi góllövőlistájának első két pozíciójában Puskás-múltú játékosokat látunk. Mance Antonio már nyolc gólnál tart, pár napja duplázni tudott, így rá nagyon kell figyelni, de Mim Gergő is betalált már négyszer ebben az idényben. 

Az egyszeres bajnok és kupagyőztes ellen ismét egy hajtós meccsre van kilátás, hiszen vendégeinknek nagyon kell kapaszkodniuk, mi pedig mindenképpen szeretnénk odaérni a dobogóra. 

Egy szív. Hajrá, Puskás!

OTP Bank Liga 19. forduló

2024.02.07., 20:00, Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC – Zalaegerszegi TE

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0