megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
„Osztrák” hétvége az ifiknél

„Osztrák” hétvége az ifiknél

Utánpótláscsapataink közül a fiúk a St. Pölten, a lányok az Austria Wien korosztályos gárdáival mérkőznek meg szombaton, Baranyába utazik NB III-as alakulatunk, női NB I-eseink Ljubljanában lépnek pályára..

⏲ 2024-02-15

„Osztrák” hétvégét tartanak csapataink: mind férfi, mind női utánpótlás-együtteseinknek nyugati szomszédunk csapatai közül kerítettek ellenfelet. A fiúknál U19-es és U16-os gárdánk is szombaton 13 órakor fogadja az SKN St. Pölten növendékeit, a Krascsenics Petra vezette női U19-es alakulat pedig Bécsben ütközik meg az Austria Wiennel, utóbbi összecsapás 15 órakor kezdődik.

NB III-as együttesünk is folytatja felkészülését, Vanczák Vilmos legényei idegenben lépnek pályára, ellenfelük a harmadosztály délnyugati csoportjának másodikja, a Szentlőrinc SE lesz szombaton 13 órakor. Ugyancsak edzőmeccset játszik női NB I-es gárdánk, Halászi Kinga tanítványai az edzőtáborból hazafelé Ljubljanában állnak meg, hogy szombaton 15 órakor megmérkőzzenek a helyi Olimpijával.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1