megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Válogatott meghívók érkeztek

Válogatott meghívók érkeztek

Markgráf Ákost meghívták az U20-as válogatottba (a Csákvárból Babós Levente társaságában). Pécsi Árminra és Komáromi Györgyre pedig Szélesi Zoltán szövetségi edző számít az U21-eseknél.

Válogatott

#valogatott

⏲ 2024-03-13

Az U20-as válogatott következő programjára március 18-22 között kerül sor Gyirmóton, mely során két nemzetközi mérkőzést rendeznek Izland ellen.

Mérkőzések:

Magyarország–Izland, 03.20 15:30 Gyirmót, Alcufer Stadion

Magyarország–Izland, 03.22 15:30 Gyirmót, Alcufer Stadion

Az U21-es válogatott pedig március 21-én a moldávokat fogadja felkészülési mérkőzésén, öt nappal később pedig Almatyban lép pályára Eb-selejtezőn a házigazda kazahok ellen. Nemrég Gera Zoltán a Vasas vezetőedzője lett, a helyét pedig volt játékosunk és edzőnk, Szélesi Zoltán vette át. Az új szövetségi edző azonnal munkába állt, most pedig kihirdette az első keretét, amely vasárnaptól a moldávok elleni edzőmérkőzésre és a kazahok elleni Eb-selejtezőre készül Telkiben. A szakvezető Pécsi Ármin és Komáromi György játékára számít az első csapatból.

Sok sikert, fiatalok!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1