
Vissza kell térnünk a győztes útra!
Wojciech Golla szerint a Fradi elleni idegenbeli döntetlen adhat elég lelki muníciót a csapatnak ahhoz, hogy megnyerje a megyei rivális elleni „hatpontos” rangadót.
⏲ 2024-03-20
Az elmúlt hetek után üdítő volt látni, milyen jól játszott a csapat a Ferencváros otthonában. A pályán is így tűnt?
– Igen, az teljesen egyértelmű, hogy nem érdemeltünk vereséget, sőt, megvolt a lehetőségünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, de sajnos kaptunk egy gólt. Kár, hogy nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, igaz, ebben az is benne volt, hogy Dibusz Dénes remekül védett.
Az kétségkívül szép és hasznos lett volna, ha az ollózásod bemegy…
– Valóban látványos mozdulat volt, nagy kár, hogy mellé ment... Szolnoki Roli középre fejelte a labdát, s mivel háttal voltam a kapunak, úgy döntöttem, megpróbálom beollózni, de sajnos pár centit tévedtem. Nagyjából egy másodpercem volt, hogy meghozzam a döntést, tudtam, hogy a tizenhatoson belül nem lesz időm arra, hogy levegyem a labdát és kapura forduljak, így a levegőben kellett eltalálnom valahogy. Szerintem nem volt rossz lövés, ám az irányzék nem volt tökéletes.
Ez az értékes idegenbeli döntetlen elegendő önbizalommal vértezheti fel a csapatot a következő, Fehérvár elleni mérkőzésre?
– Természetesen, hiszen mint már említettem, akár győzelmet is megérdemeltük volna. Egy ilyen teljesítmény után nyilván magabiztosabbak vagyunk, főleg mivel az előző találkozókon a jó játék és az eredmény is elmaradt. Most itt a válogatott szünet, lesz elég időnk dolgozni, készülni a Fehérvár elleni összecsapásra – talán mondanom sem kell, mennyire fontos lenne, hogy azon a meccsen jól teljesítsünk, és visszatérjük a győztes útra.
Jelen pillanatban hatpontos hátrányban vagyunk a megyei riválissal szemben. A hátralévő fordulókban ledolgozható ez a különbség?
– Kétségkívül ledolgozható, és le is szeretnénk dolgozni, hiszen mi mindig a dobogóért harcolunk – az öltözőben mindenki hisz benne, hogy megcsíphetjük az első három hely valamelyikét. Talán a szezon eddigi legfontosabb meccse következik, mert ha begyűjtjük a három pontot, közelebb kerülhetünk a Vidihez. Nyerni akarunk, és el akarjuk érni a céljainkat!
A Fehérvár legutóbbi, kecskeméti győzelmével maga mögött hagyta hárommeccses vereségsorozatát. Milyen meccsre számítasz ellenük?
– A legutóbbi találkozójuk előtt ők sem voltak jó formában, úgyhogy minden bizonnyal felvillanyozta őket a Kecskemét elleni siker. Biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, amit az is mutat, hogy ebben a szezonban még nem sikerült nyernünk ellenük. Az NB I-ben nincsenek nagy titkok, tudjuk, milyen szisztémában játszanak, fel fogunk készülni belőlük, de leginkább arra kell koncentrálnunk, hogy a saját erősségeinket megfelelően aknázzuk ki. Mint a magyar bajnokságban szinte minden összecsapás, ez is háromesélyes lesz, de az biztos, hogy felkészülten és győzni akarástól fűtve futunk ki a pályára.
