megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Csak a győzelemre gondolunk

Csak a győzelemre gondolunk

Kislányának ajánlotta Koszovó elleni gólját Nagy Zsolt, aki szerdától már minden idegszálával a Vidi elleni vármegyei rangadóra koncentrál.

A németekkel vívott Nemzetek Ligája-meccs után megvan a második gólod is a nemzeti stadionban. Akkor azt mondtad, legszívesebben kiszaladtál volna a Puskás Arénából… Most hogyan élted meg a gólszerzést?

– Elképesztően boldog voltam, nagy kő esett le a szívemről, hiszen egy hosszú sérülés után tértem vissza ősszel a válogatottba – ez a gól további pszichés pluszt adott. Arról nem is beszélve, hogy ez volt a kislányom, Zara első mérkőzése a Puskás Arénában, rendkívül boldog vagyok, hogy góllal tudtam megköszönni neki, hogy kijött. Az ünneplésem is neki szólt, ott ült a feleségemmel, Bettivel a kispad mögött, szóval mindent közelről láthatott. Egyébként a gólörömeimet ő találja ki: most a Grincsben látott egy jelenetet, azt igyekeztem visszaadni, szerencsére sikerült, ráadásul élőben, a helyszínen láthatta. Egyébként a tizennyolcadik válogatott mérkőzésemen találtam be újra, tizennyolcas mezben, talán ez is jelent valamit…

Idézzük fel azt az igencsak mutatós támadást!

– Már a labdakihozatalkor láttam, hogy ebből szép akció lesz, a jobb oldalon Lang Ádi is belépett a támadásba, én pedig igyekeztem támadni a hosszú sarkot, hogy beadás esetén érkezzek. Először azt hittem, Ádi ellövi, de aztán a passz mellett döntött, én meg bevarrtam. Mondhatom, jól tette, hogy passzolt, bár a szövetségi kapitány a szünetben épp azért volt mérges, mert nem lőttünk kapura, amikor megvoltak a lehetőségek. A meccs után Ádi mondta is, hogy ha nem rúgom be, biztosan kapott volna egy alapos fejmosást Marco Rossitól, hogy miért nem ő fejezte be a támadást, de utólag elmondhatom: jól jöttünk ki a szituációból.

A szurkolók két teljesen ellentétes félidőt láthattak. Egyetértesz?

– Igen, sem törökök elleni találkozón, sem most nem úgy sikerült az első játékrész, ahogy elterveztük, pedig alaposan kiveséztük az ellenfelek játékát. Tudtuk, hol tudjuk megbontani a védelmüket, tudtuk, hogyan tudunk mögéjük kerülni, de mégsem jött össze. Védekezésben is akadtak problémáink, volt, hogy már a letámadásnál is elcsúsztunk, de szünetben rendeztük a sorokat, elkaptuk a fonalat, és a második félidőben már jól és eredményesen futballoztunk.

Nyolcvanhat percet játszottál, gólt szereztél – reménykedhetünk, hogy ott leszel az Eb-n is?

– Én is remélem, hogy közelebb kerültem az Európa-bajnoki kerettagsághoz, de a kerethirdetésig még van két hónap, de ahhoz, hogy valóban érkezzen is a meghívó, mindenkinek hétről hétre jól kell teljesítenie a klubcsapatában.

Jöhet is az első nagy alakítás, hiszen pénteken jön a Vidi elleni rangadó a Pancho Arénában, ráadásul nem kis téttel…

– Nagyon közel van a bajnoki forduló, hiszen kedden este még játszottam, s ha minden jól megy, pénteken pedig már újra pályára lépek. Igazi „hatpontos” meccs lesz, úgy érzem, ha nyerünk, nagyon komoly esélyünk lesz a harmadik hely megszerzésére. Szóval nagyon kellene a győzelem, és véleményem szerint vagyunk is olyan formában, hogy meglegyen, legalábbis a Fradi elleni teljesítményünk ezt sugallja. Az azt megelőző összecsapások nem a terveink szerint alakultak, de arra a produkcióra már lehet építeni. A jó játékunk ugyan győzelemmel nem párosult, de pontot tudtunk rabolni az Üllői úton, ami az idén bajnokin rajtunk kívül senkinek sem sikerült.

Ez a Fehérvár most más stílusú, mint amit az utóbbi években megszoktunk – mire kell ellenük figyelni?

– Valóban, a négyvédős rendszerről ötvédősre álltak át, nagyon kompaktan védekeznek, és eredményesebben játszanak ebben a szisztémában. Egészen biztosan nehéz lesz feltörni a védelmüket, de nem gondolunk másra, csak a győzelemre.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2