megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Iksz a listavezető Illéssel

Iksz a listavezető Illéssel

1–1-es döntetlent játszott U19-es lánycsapatunk Szombathelyen.

Utánpótlás, Női futball

⏲ 2024-03-27

Annak tudatában utaztak az U19-es lányok az Illés Akadémia otthonába, hogy korántsem vár egyszerű mérkőzés rájuk. A szombathelyi zöld-fehérek a második félidő elején jutottak előnyhöz, ám Bereczki Róza találatával egyenlítettünk, és sikerült is megőriznünk az 1–1-et a végéig.

Krascsenics Petra vezetőedző értékelése: „Valóban nem számítottunk könnyű összecsapásra, és nem is volt az, de a játék sok elemében felül tudtuk múlni az ellenfelünket. Három ponttal szerettünk volna hazatérni, ám amíg ennyi százszázalékos ziccert nem értékesítünk, addig nem nyerünk meg egy ilyen mérkőzést, hiába vannak helyzeteink, hiába játszunk jobban. Azt kértem a lányoktól, merjenek focizni, labdát kérni, vigyék ki a pályára az edzésen tanult elemeket, és akkor az eredmény ellenére is elégedett leszek. Így történt. Nyerhettünk volna, de elégedett vagyok, mert láttam, amit látni akartam. Ezután a helyzetekre én is még inkább odafigyelek majd a munkámban.”

Leány U19-es bajnokság, 13. forduló

Illés Akadémia–Viktória – Puskás Akadémia 1–1 (0–0)

G.: Bereczki (70.)

Sárga lap: Török O. (67.)

Összeállítás: Pongrácz – Bereczki, Steyer, Peszlen, Simon, Brekovszki, Nagy, Török O., Fodó, Berencsi, Grönberg

Csereként pályára lépett: Bak

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2