megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Tavaszi kiválasztónap a Puskáson

Tavaszi kiválasztónap a Puskáson

Ezúttal a legígéretesebb leány-tehetségeket figyelte szakmai stábunk.

⏲ 2024-04-02

Ismét kiválasztónak adott otthont a felső műfüves pálya, ahol most a leány-labdarúgás jövőbeli tehetségei mutathatták meg, mit tudnak. A napsütés jól jött, a heves szél már nem annyira. A hangulatra minenesetre nem lehetett panasz. 

Mezőnyjátékosok is érkeztek.

Halászi Kinga és Szalkai Kitti árgus szemmel figyelte az akadémista-jelöltek minden mozdulatát.

A jövő kapus-reménységeinek képességét Mitring István tesztelte.

Halászi Kinga, női NB I-es csapatunk vezetőedzője: "Kifejezetten jól sikerült ez a kiválasztó. Ez egy teljesen nyitott program volt, bárki kipróbálhatta magát, de voltak általunk meghívottak is. Az ország minden szegletéből érkeztek jelentkezők, akik lelkesen teljesítették a feladatokat. Jó kis társaság jött ma össze, a gyerekek is jól érezték magukat és belekóstolhattak abba, hogyan is folyik a munka itt a Puskáson. Voltak olyan játékosok, akik már elsőre nagyon jó benyomást tettek ránk. Nevek említése nélkül állíthatom, hogy biztosan lesznek olyanok, akiket vissza fogunk hívni, legyen szó akár mezőnyjátékosról, akár kapusról. Szeretnénk szervezni egy második kört is, akik pedig már most felkeltették az érdeklődésünket, szeretnénk behívni a csapatainkhoz, hogy részt vegyenek az akadémiai edzéseken."

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1