megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
"A" liga pipa, győzelem két Sinka-góllal

Női U19-es válogatottunk magabiztos győzelmet aratott Románia legjobbjai fölött. 

A svédektől és a németektől elszenvedett vereség után kedden már Románia ellen lépett pályára a női U19-es magyar válogatott. A mieink négy Puskás-akadémistával, Pongrácz Ágnessel, Harmat Sárával, Szarvas Sárával és Sinka Napsugárral vágtak neki a kilencven percnek, ami az utolsó volt az EB-selejtezők sorában. A kérdés és a tét az volt, maradunk-e az A-ligában. Ehhez a harmadik helyet mindenképpen el kellett csípnünk, amelyhez az út kizárólag egy románok felett aratott győzelmen keresztül vezetett. 

A csapat nem vette félvállról a dolgot, az első negyedóra tapogatózásai után a 25. percben megszereztük a vezetést, Vincze Borbála jobb oldali szöglete után Sinka Napsugár fejelt a hálóba! (0-1)

A második játékrészben az 55. percig kellett várni, hogy ismét Sinka-gólnak örülhessünk. Napsugár 23 méterről, szabadrúgásból tekert a bal alsó sarokba. (0-2)

A gól után nem sokkal Ági védett hatalmasat, de a 64. percben, egy pontrúgásból szépítettek a román hölgyek. (1-2). A magyar csapatot nem zavarta meg a bekapott gól, gyakorlatilag a követrkező támadásból visszaállítottuk a "status quo-t", vagyis a kétgólos differenciát. A 78. percben lehetőséget kapott ötödik Puskás-delegáltunk is, Nagy Nikolett Molnár Adelinát váltotta. Az eredményen a hátralévő időben már egyik fél sem tudott változtatni, így megérdemelten nyertünk 3-1-re és biztosítottuk magunknak az A-ligás szereplést a következő EB-selejtezőre. 

Rácz Zsófia szövetségi edző értékelése az mlsz.hu-nak: "Biztos voltam benne, hogy az elmúlt kilenc napban elvégzett kemény munkának meglesz a gyümölcse, és a csapat megmutatja, hogy a vereséggel végződő első két selejtező biztató periódusai után kilencven percen keresztül is képes jó játékra. Megvolt a kellő önbizalmunk, és a lányok végig betartották, amit kértem tőlük. Az első gól után egy pillanatig sem éreztem azt, hogy kicsúszhat a győzelem a kezünk közül, megérdemelten nyertük meg a találkozót. Fontos volt, hogy az A ligában folytathassa a szereplését az U19-es válogatott, örülök, hogy sikerült megvalósítanunk ezt a célt."

Női U19-es Európa-bajnoki selejtező

2024.04.09., Telki

Románia-Magyarország 1-3 (0-1)

Magyarország: Pongrácz Ágnes - László Henrietta, Németh Adél, Harmat Sára, Pintér Tekla - Szarvas Sára, Sinka Napsugár (Benke Annamária, 84.), Kern Fanni, Vincze Borbála - Petrovics Petra (Murár Viktória, 84.), Molnár Adelina (Nagy Nikolett, 78.)
Gól: Pera 64., ill. Sinka 25., Sinka 55., Petrovics 66.

Szép volt, lányok! Egy szív. Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3